3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 30. | Fodor Csaba

Nem beszélünk a Systemről!

Copyright:

Miután a System of a Down tagjai 2006-ban bejelentették, hogy határozatlan ideig szünetet tartanak, Serj Tankian, az együttes frontembere szólóalbumot adott ki, Shavo Odadjian, basszusgitáros összeállt RZA-val (Wu-Tang Clan főnök), hogy létrehozzák az Achozen névre keresztelt hip-hop projectet. Aztán a maradék két tag, Daron Malakian (gitár) és John Dolmayan (dob), is megalakították a saját együttesüket, Scars on Broadway néven. A lemez július végén várható.

A Scars on Broadway blogoldalán meg is lehet hallgatni egy számot, ami azonkívül, hogy Malakian hangja meg sem közelíti a nyáron a Szigeten is fellépő Tankian-ét, stílusában nem igen tér el a System világától. Serj Tankian szólóalbuma, sem lett merőben más, csak egy csipettel több keleti fűszerrel szórta meg a S.O.A.D.-tól megszokottat. A „volt” együttesből tehát csak a basszusgitáros indult el egészen más ösvényen, pedig a „feloszlás” után még úgy nyilatkozott mind az énekes, mind a gitáros, hogy saját ötleteiket szeretnék megvalósítani, ezért tartanak szünetet. Szóval merőben újra a Scars on Broadway-től sem számíthatunk.

S hogy lesz-e újra System? „Nem beszélünk a Systemről és nem is tervezünk semmit vele. Nem éri meg új albumra várni, ha egyszer mégis történik valami, az még elég messze van” – nyilatkozta Malakian még év elején. De némileg kárpótlás lehet a rajongóknak a Scars on Broadway július 28-án megjelenő albuma.

Fodor Csaba

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Tovább

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Tovább

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky