3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. május 15. | Fodor Csaba

Fesztivál gyerekbetegségekkel – Pannonia-fesztivál

Copyright: MyMusic.hu

Elkezdődött a nyári fesztiválszezon, a második évébe lépő várpalotai Pannónia-fesztivállal. A rengeteg szervezési hiba, a remek koncertek, és egy felgyújtott sátor története következik. De mióta játszik a Pannónia Allstars Ska Orchestra Beatricét?

A háromnapos rendezvény második napjára sikerült csak Várpalotára érnünk, a helyszínt könnyedén megtaláltuk, gyakorlatilag mindenki a város szélén található Cseri-erdő felé vonult, melynek tisztása régen még pártünnepségekre lett kialakítva. Parkolót is viszonylag egyszerűen lehetett találni, és ami plusz pont, ingyen. A magunkkal hozott italokat, úgy döntöttünk, kint fogyasztjuk el, hisz felhívták a látogatók figyelmét, hogy a fesztivál területére nem lehet bevinni semmi ilyesmit. Meg a jóidőben még kellemes is volt egy rövid erdei túra során borozgatni. Emiatt lekéstük az új albumot hallgatva nagyszerűnek ígérkező Pál Utcai Fiúk koncertet - mint később többen beszámoltak róla, tényleg az volt. Miután kiváltottuk a jelképes összegű, 975 forintos – 1975-ben szűnt meg a hazai motorkerékpár gyártás - háromnapos bérletet (persze ezresből nem tudtak visszaadni), rájöttünk, hogy nem teljesen a mi hibánk, hogy lemaradtunk a PUF-ról. A szervezők ugyanis mindent fél órával előbbre raktak, valamint egy-két változás is történt a neten közzétett színpadbeosztáshoz képest (pl.: Colorstar átkerült a Nagyszínpadra). A pontos időpontok és helyek csak a bejáratnál voltak kiírva, filctollal. A táskaellenőrzésen gyakorlatilag megállás nélkül átsétálva, bosszankodtunk még egy sort. Bent a sátraknál több embernél is volt „házi” ital, voltak akik egész tálca sört „csempésztek be”.

A Colorstar koncertje közben kiderült, hogy a por tökéletesen helyettesíti a füstgépet, levegőt is alig lehetett kapni az első sorokban, egy fellocsolás nem ártott volna. Ha szervezők nem is mi meglocsoltuk a garatunkat, elmentünk sört tesztelni, mint kiderült a hűs nedűhöz sem egyszerű hozzájutni, hisz előbb sorba kellett állni kuponokért, majd még egyszer az étel vagy italpultok egyikénél, de legalább nem vizezték. Az látszott, hogy nem készültek ennyi emberre (állítólag 17000-en voltak a második napon, ez kicsit túlzásnak tűnt, de biztos, hogy rengetegen), kupont csak két helyen árultak, amiből az egyik hamar bezárt, mert egyszerűen kifogytak, a másik előtt meg gombamód nőtt a tömeg, az én kezembe is többen nyomtak pénzt, ha már odakerültem vegyek nekik is bónokat. Az együttesekről nem sokat lehet mondani, persze ez nem negatív, de a kötelező fesztivál-fellépésnél egyikük sem nyújtott többet. A hangfelszerelés elég jól szólt, ezt sikerült megszervezni. Hobo és bandája kellemes bluesokat csalt elő a hangszerekből mialatt lement a Nap. A Quimby megünnepelte Kiss Tibi harmichetedik szülinapját a színpadon, de egy kicsit úgy tűnt, inkább magukat szórakoztatják, bár az eddigi tűző Nap sugarai alatt vedelő, és ezáltal kissé kábult közönség élvezte a dolgot. Miközben feljegyeztem füzetembe egynéhány eseményt, egy nagydarab részeg motoros arc, mindenképpen fel akarta iratni, hogy Pannónia motor márpedig nincs, hiába az újragyártás örömére létrejött fesztivál. Mert ők más alkatrészeket raknak össze az üzemben (de ennek utánajárni egy másik újság dolga). Az a baj, hogy a Bëlga fellépésére nekem is sikerült enyhén csiccsent állapotba kerülni, s így várni a Žagar érkezését, hisz az interjút is össze kellett hozni valamikor Zságer Balázzsal – a beszélgetés külön cikkben olvasható -, de szerencsére nem sok különbség volt kettőnk állapota között. A „munka” végeztével nagyszerű Žagar koncert kezdődött, láthatóan élvezték az első szabadtéri, nagyszínpados előadásukat, felszabadult zenéléssel bírták további táncra a fél egy után, még mindig nagyszámú közönséget. Viszont mi koncert közepe táján viszont már annyira fáradtak voltunk, hogy elhagytuk a helyszínt. Bár a Pannónia Hotel egy egész ötletes kezdeményezés – egy nagy fűtött sátor ahová bárki befeküdhet aludni - , de a várpalotai haverunk lakása vonzóbb volt számunkra. A kijárat felé vezető út nem volt megvilágítva, csak a falusi búcsúkat idéző dodgem csiricsáré fényei értek el ide, így egy-két részegen fetrengő punk pórul járt mikor az erre járók a félhomályban kóvályogva nem vették észre őket. Fájhat a fejberúgás.

Második nap (a fesztivál harmadik napja): Aurórára érkezünk, vicces nosztalgia, szakadt tornacipős tinikorom óta nem hallottam őket, de most visszacsempésznek valamennyit az akkori hangulatból. Majd a Depresszió koncertje közben kiderült, hogy a pultosok is gondokkal küzdenek, nem feltétlenül lelkiekkel, sokkal inkább anyagiakkal. Valaki lemásolta a kuponokat és ingyen iszik, leleményes a magyar nép ezt mindig is tudtuk. Az első napi babakék bónt már csak hitelesítés után fogadták el. Még egy hely ahol lehet sorban állni. Majd 30Y alatt már a sötétkékkel is gondok vannak. Kell hülye rendszert kidolgozni, ha a kuponárusok is sört csapoltak volna, talán több a bevétel, mint az azok árusításával okozott önkár. Közhely, de saját hibájából tanul az ember. Majd jövőre. Egyébként 30Y a fesztivál színvonal fölött teljesített, semmi szédítő magasság, egyszerűen jó, csak Beck Zoltán hangját tudnám egyszer megszeretni, de nem megy. PASO-ra már tényleges a kuponkáosz a kajapultnál, és az idő is egyre hidegebb. A sátraik körül többen tüzet raktak, egy srác még a saját sátrát is felgyújtotta, hogy melegebb legyen. Biztos jobb lett. Ha már erre tévedtünk nem bírtuk nem észre venni, hogy a kordont is szétbontották, úgy tűnik, egy-két embernek már a jegy ára is sok volt. Ingyenfesztivál, ingyensörrel, megnépszavazták. Mivel kedves ismerősökbe botlottunk, nem mentünk vissza a színpad elé, sem sörért tolakodni, hallgattuk ahogy a tábortűz körüli rockerek PASO ritmusaira Beatricét énekelnek, majd szép lassan álomra – göröngyös talajra - hajtottuk fejünket. A fesztivál szervezőinek is van egy évük kialudni a veszteséget, és átgondolni a gyerekes hibákat (meg legyártani az új Pannóniát). Szép álmokat!

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky