3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 9. | déka

Tina Turner újra lenyom mindenkit

Copyright:

Az idei Grammy-gálán megejtett parádés Beyoncé-taposta fellépése óta záporoznak a kérések a rocknagyi felé, hogy töltse be az űrt, mely a ’80-as évekbeli poprock rajongóinak lelkében tátong a díva nyolc évvel ezelőtti hivatalos visszavonulása miatt.

Tina mamát nem kell félteni 69 évesen sem. Néhány napja, az Oprah Winfrey Showban bejelentette, hogy visszatér a színpadra! Csak 2008-ban több mint harminchat amerikai állomáson mutatja meg, hogy a rock and rollban nincs combnyaktörés veszély. 2009-re pedig európai dátumokat is meglegyintett.

Ami a kondíciót illeti, őfelsége, aminek Beyoncé tévesen nevezte (Aretha Franklin címét lenyúlva), „a királynő” már a Grammy gálán bebizonyította, hogy még most is ugyanolyan hévvel pörög a pódiumon, mint tíz, húsz, harminc, negyven, vagy akár (te jó ég!) ötven éve.

A nyolc éves hiátus nem koptatta el sem hangszálait, sem a magas sarkú cipőkre átalakult (anno igen mesés) virgácsait. Mikor visszatért Zürichbe német producer szerelméhez, az emberek megrohanták az utcán, az étteremben, és annak női mosdójában is. Állítólag a nagy döntésben Sophia Lorennek is szerepe volt, midőn egy Armani divatbemutatón azt tanácsolta Tinának, „menj vissza csajszi, ennyi szünet épp elég volt, az emberek látni és hallani akarnak!”

A turnéról még – a fent említetteken túl – nem tudni sokat, de állítólag egy londoni jegyiroda már május első felében megkezdi majd a jegyárusítást. Az első állomás Kansas Cityben lesz, októberben. Kíváncsian várjuk, mit fog produkálni a legendás rocknagyi, aki minden bizonnyal ezerrel gyúr majd, hogy a régi formáját ne csak egy szám erejéig tartsa, bár ebben valószínűleg egyetlen egy rajongó sem kételkedik. Ha legalább olyan show-t bír csinálni, mint fénykorában, akkor nem gondolhatunk mást róla, csak amit ő is énekel egy slágerében; You’re The Best!

déka

Forrás: people.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky