3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. április 14. | -nm-

Axl Rose tizennégy év után megszülte!

Copyright:

Április lévén gyanakszunk, de miután teljesen hivatalosnak, és a kiadó által megerősítettnek tűnik az infó, mi is leírjuk óvatosan: kész a Chinese Democracy, a Guns N' Roses tizennégy éve készülő, ’91 óta első stúdióalbuma. Az elvakult rajongókban is van némi szkepticizmus, a többiek pedig simán előre röhögnek a markukba. Főleg, mióta kiderült, hogy a lemez megjelenésének örömére valóságshow-t terveznek.

Van honnan válogatniuk a készülő műsor szerkesztőinek, a Chinese Democracy című album ugyanis nem kevesebb, mint tizennégy éve készül, és tizenhárom millió dollárjába került a Geffen kiadónak, amely összeggel valószínűleg rekordot dönt majd. Ezalatt pedig előrelátó médiamunkások rögzítették a kissé kiégett állagú együttes, de főleg persze a frontember, Axl Rose mindennapjait és stúdióbeli agóniáját. Annyi – állítólag nem is akármilyen – anyag gyűlt össze, hogy dokumentumfilm vagy dvd-extrák helyett ez egy valóságshow alapanyaga lesz. „Rengeteg felvétel van, amelyből válogathatunk. Jópár hihetetlen személyes van köztük, amely Axl életét tárja elénk” – mondja egy forrás. Hogy hol és mikor láthatjuk a nagy művet, azt még nem tudni, állítólag egy „nagy, zeneközpontú adóról” van szó (na vajon melyik lehet?), és persze akkor kezdődik majd, amikor megjelenik a paradox című Chinese Democracy.

Hogy ez mikorra várható, azt szintén nem tudjuk, valószínűleg egy-két hónap kérdése. Az ugyanis biztos, hogy a Geffen már megkapta a kész példányt, most pedig éppen a szerzői díjak és a jogok miatt balhéznak a stadionpusztító frontemberrel. A hírekhez kapcsolódó kommentek alapján a lemeznek nem feltétlenül lesz része meleg fogadtatásban, hiszen az olvasók szinte egy emberként dörgölik az együttes orra alá, hogy a hangzás elavult, a dalok a kiszivárgott részletek alapján elég bénák, nem értik, mi került ennyi pénzbe és időbe, a Dr. Pepper-kampányról és a valóságshow-tervezetről nem is beszélve. És különben is, a jelenleg narancssárga hajú és zombiszínű Axl hogy néz már ki.

Az ügyben nem szeretnénk előre állást foglalni, az egyik kommentelő szavaival élve maradjunk tehát annyiban: „legalább adjunk nekik egy esélyt”.

-nm-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! A continua

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. A continua

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. A continua

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. A continua

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky