3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2008. március 23.

Most akkor kik jönnek a Nyugatbeat-fesztiválra?

Copyright:

Hagyományteremtő fesztivált szervezni nem egyszerű dolog, még ott sem, ahol minden lehetőség adott hozzá, leginkább az érdeklődés. Most, a szervezők Szombathelyen próbálják a magyar könnyűzene alter/elektronikus elitjét csatasorba állítva megvetni lábukat, Nyugatbeat névre keresztelt fesztivállal.

A dunántúli régiót megjárt zenekaroktól már lehetett hallani különféle rémtörténeteket azzal kapcsolatban, hogy nagyobb hétvégi nyári fesztiválokon kívül, hétköznap, még az egyetemi klubok is hullaszagúak. Kivétel ez alól persze néhány nagyobb egyetemváros szórakozóhelye.

Hagyományteremtés céljából rendezvényt szervezni annyit tesz, hogy nem a gyors, egyszeri  meggazdagodásra futnak rá a rendezők, hanem hosszú távra terveznek. Figyelni kell arra, hogy a befektetett munka, megannyi év alatt visszafordulva hozza meg gyümölcsét, és ne arra emlékezzenek majd 10 év múlva, hogy volt anno egy megbukott valami, amin szarul érezte magát párszáz ember. Minden bizonnyal lesznek gyerekbetegségei, amit idővel kinőhet majd, támogatókat és pénzt gründolni sem egyszerű dolog, szóval van vele meló bőven.

Persze, minden kezdet nehéz, de jó példa lehet a soproni VOLT-fesztivál, ami helyrajzilag az ország egyik legszebb, de legeldugottabb részén indult egy művházban. A városi legenda szerint a főszervező apukájának elfekvő borkészletének értékesítése volt a cél, a zenei hepaj mellett, de a cucc kiforrta magát, mára pedig már országos szinten.az egyik legnagyobb zenei találkozó.

Szóval Nyugatbeat.
Bár a város zenei exportcuccai, a hamvaiból feltámadni készülő Strong Deformity, és a jelenleg is praktizáló Anima Sound System nincs a listán, de a sor így is pazar felhozatalt mutat. Fellép DJ Palotai, aki nélkül már nincs jelentős megmozdulás az underground elektro színtéren, itt lesz a NEO, valamint korunk Ray Manzarekje, a Fonogram, és egy raklapnyi más díjat besöprő Zságer Balázs, és zenekara a Zagar. A gitáros popos vonalról a Tesco dallal ismerté vált nyűgős ábrándos Kaukázus, Lovasi és a pálutcais Lecsó immár legkevésbé sem hobbyzenekarnak tekinthető Kiscsillag, és persze Pál Utcai Fiúk, tehát a tini lányok is megkapják a magukét. Zeneileg persze. A fesztiválok és egyetemi bulik legfelkapottabb zenekara, a nyugaton is igencsak népszerű Pannonia Allstars Ska Orchestra sem maradhatott ki a szórásból, ami egyrészt garantált szórakozást ígér, másrészt a szervezők részéről is jó hozzáállás, hogy nem egy ismert zenekarral akarják kiszúrni a nagyérdemű szemét.

 

A designben még javítható fesztivál honlap szerint a fentebb felsoroltak mellett fellép még a Zaporozsec, játszik a Metrosurfing, és a Tizenhét.

Info zanza:

Nyugatbeat-fesztivál.
Helyszín: Szombathely, AGORA – Művelődési és Sportház
Időpont: 2008 április 11.
Info vonal: 94/506-099

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Poznámka
pgabor 2008. márc.. 23.  17:31 1
Én Április 11ről és 94/312-666ról tudok
   

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! trvať

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. trvať

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. trvať

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky