3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2008. március 21. |

The Kooks – két album egy csapásra

Copyright:

A brightoni zenekar végre elkészült második stúdióalbumával, s a csendet sem akárhogyan törte meg maga körül: a Konk névre keresztelt korong mellé egy bonusz CD is jár ajándékba a lelkes rajongóknak.

A zenekar 2006 legelején rukkolt elő első lemezével, az Inside In/Indide Out-tal, amely akkora sikert aratott az arcba fésült hajú indie-arcok széles körében, hogy Virgin/EMI-éknél minden bizonnyal már ideje korán dörzsölődtek a tenyerek egy új, második album esetleges sikerein felbuzdulva. Volt is mire alapozniuk, ugyanis az első anyaggal a srácok rövid időn belül a Top10-ben találták magukat, így igen-igen el kellett gondolkodniuk azon, hogy vajon hogy fogják mindezt űberelni, mert hát ugye nincs attól cikibb, mint egy majdnem tökéletes első lemez után hatalmasat bukni egy „jó, de ennyi” szintű második koronggal...

 

De szerencsére nem kell annyira félteni a Kooks-ot! Az extra anyag igazi csemegeként egészíti ki a már egyébként is nagyon várt albumot: az eredeti stúdió felvételek mellé hét teljesen új számmal készültek a fiúk, sőt, a lemez egyik dalához egy alternatív verziót is felvettek a londoni RAK Stúdióban - ez a See The Sun. Az duplalemezes album mindkét korongja azoknak a stúdióknak a nevét örökölte (Konk és RAK), melyekben a munka oroszlánrésze zajlott. Az új album debütálását az előzetes hírek, nyilatkozatok alapján április közepére saccolják, úgyhogy lassacskán el lehet kezdeni böngészni az elcsíphető állomásokat és jegyárakat, az új single (Always where I need to be) pedig már csekkolható a szokásos oldalakon.

Fedor Nóra

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Continuer

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Continuer

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Continuer

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Continuer

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky