2008. március 19. | Savas Henrik

Quimby – Színház, vagy amit akarunk

Aktív koncertzenekari műsort ötvözni színházi elemekkel, érdekes és izgalmas dolog, feltéve, ha a célra alkalmas a helyszín, és a közönség is veszi a lapot, hogy ez nem egy eltés gólyabáli boroskólás hepaj akar lenni, hanem valami más. Ez utóbbi annyira nem sikerült, de a zenekar derekasan helytállt. Quimby ülős, színházas koncerten voltunk a Gödörben.

Teltház volt, de a szervezők gondoskodtak arról, hogy a rendezvény műfajára való tekintettel ne nyomorogjunk egymás nyakán, mégiscsak egy vándorszínházi betétekkel megspékelt egyhelybenülős előadásra gyúrt a zenekar. Ennek folyományaként két műsort tol a zenekar két nap alatt, és limitálták a beléptetést is. A küzdőtéren a 80-as évek játszóházas gyerekkorát idéző szőnyeg terül el, rajta hardcore Quimby fanok békésen ücsörgő tömege, hátul a keverő mögött minimál lelátó székekkel, és oldalt néhány hely, ezek egyikére marunk gyorsan rá, majd este 9 után pár perccel kezdés. A sajtóanyagban előzetesen beharangozott kivetítőből és statiszták a Gödör adottságai (alacsony plafonból adódó szűk beltér, kicsi színpad, nekem mindig klausztrofóbiát generál) miatt most lemaradtak, ez nem is baj. Ez már teljesen az a csapat, akiket öt évvel ezelőtt ugyanitt láthattunk a Quimby Falshang idején, a „Vízkereszt.. „ színházi produkció nagyot lendített rajtuk, bár zeneileg ezidáig sem volt velük dráma.

Zenekar jő, az egyhelyben álló/ülő zenélésre berendezett, padlótól alig magasabb stég szolid padlás feelinget (nem a musical, hanem az épületrész) mutat, ami a nagyszülőknél töltött gyerekkorom aranyéveit hozza elő valahonnan agyam legmélyéről. A világítás ötletes és hangulatos two in one, alulról, oldalról támadnak, de a kedvencem, szürreális, kissé perverz kandeláberként felfelé ágaskodó reflektorok, rajta - száradni kiakasztott döglött medúzára emlékeztetve- karácsonyi kültéri világításból kialakított csápok lógnak lefelé.

Kezdés töksötétben Zéró dallal, kihagyhatatlan ziccer, majd, - főleg a színház ihlette Kilégzés albumra épülve-  folytatódik a több mint kétórás program. Az első néhány dalban mintha keresné magát a zenekar, nyilván nehéz lehet egy örökmozgó Varga Líviusz Csimpifonnak (id. South Park) egy helyben ülve kongázni, de pár dal után magukra találnak a srácok. A kolompok, és egyéb más színházi zajkeltő eszközök bevetése mellett egy hangosbeszélő csatasorba állítása fűszerezi az estét, majd ahogy megjön a hangulat, úgy sorjáznak a poénok a dalok közti átvezető szövegekben. Árad a muzikalitás belőlük, egy dalt sem játszanak albumverzióban, hangszerelés variálás itt, improvizálás ott, ami lejön, hogy kiegyensúlyozottak, és még mindig szeretnek együtt zenélni, aminek nyertesei mi vagyunk, a közönség. Az énekes Kiss Tibi hangja nem igazán van topon, bár a Lukácsos hangszál torzulás odébb van, azért nem ártana beiktatni egy gégész szakrendelést, de a minimum az a tojássárgája/méz kombó. A program korrekt, olyan apró muzikális császármorzsákkal megszórt finomságokkal díszítve, mint a Fekete L’amour-t felvezető füstös karcos bárjazz hömpölygés, vagy a Quimbyre jellemző kacat sanzon életérzést előtérbe toló dalok bármelyike.

Az szeánsz zenei csúcspontja számomra az Otthontalanság otthona végén letekert pár perces wahpedálos gitár vs. zongora improvizáció. Nem öncélú mindemellett lélekbemászó, nem eltúlzott, és nem a végletekig elnyújtott, szóval lúdbőr, vastaps, ováció.

A másik cucc, Varga Líviusznak, a magyar zenei undeground Kellér Dezsőjének pár perces kabaréjelenete. A csávó zseniális, szórakoztató, és nem olyan erőltetett, mint más, hasonló dologgal próbálkozó zenész kolléga erőlködése. Hangulatában visszaadhatatlan, csak a helyszínen, vagy képernyőről élvezhető kifakadás a ritmushangszer kezelők zenekari státuszáról, majd egyenként, a csapattársak bőrébe bújva, hangszereik mögött ugyanazon színpadi szituációt felvázolva röhögtet könnyesre, legvégén persze saját magán csattintva a humor f*szkorbácsával, nem is kicsit. Bónusz:  dilemmázás a dohányzásról, de mondom, ezt igazából élőben, mert ez most olyan, mintha valaki építészetre táncolna.

Viszont a mondanivaló színházi vetülete, a hangulat zörejek, monológok sajnos értelmüket veszítik egy olyan közegben, ahol bármikor gondolkodás nélkül eléd áll valaki, vagy másznak át rajtad sörért, és a színházi csönd sem működik, mert folyamatosan zümmög a kocsmazaj.

Persze, tudom, koncert, és ezzel nincs is baj, de egy Millenáris Teátrumban a zenekart körberakva lelátókkal, inkább adott volna különleges színházi hangulatot, mint egy soha el nem készült mélygarázs, és valószínűleg kevesebb önjelölt magát jópofinak gondoló idióta ugatott volna bele az összekötő szövegekbe, mint aznap este.

De hogy ne a savazás maradjon meg, javallott a Quimby Teátrum meglátogatása az alábbi helyszíneken ás időpontokban:

2008.04.04 - Nyíregyháza - Kodály Zoltán Zenei Iskola, Teátrum előadás 20:00

2008.04.05 - Miskolc - Művészetek Háza, Teátrum előadás 20:00

2008.04.10 - Szeged - Belvárosi Mozi, Teátrum előadás 19:00

2008.04.11 - Dunaújváros

2008.04.16 - Kecskemét - Erdei Ferenc Műv. Közp., Teátrum előadás 20:00

2008.04.17 - Pécs - PEN 2008

Savas Henrik