3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2008. március 14. | zuzu

Beindulnak a magyar indie királyai

Copyright:

Invázióra készülnek a hazai indie színtér legjei! Az Amber Smith, az E.Z. Basic, a Jacked és a The Moog jövő péntektől együtt veszik nyakukba az országot, hogy öt nagyvárosban is bebizonyítsák a rajongóiknak, hogy jóból sem árt meg a sok. Az Indie Tour elnevezésű koncertsorozat öt állomást érint, Budapestről indul, majd Szombately, Miskolc és Debrecen érintésével végül Pécsett áll meg az indie-vonat.

A fellépők között a legrégebbi és egyben a legnagyobb sikerekkel is büszkélkedhető zenekar az Amber Smith, akik 1999-es alakulásuk óta idén jelentették meg negyedik nagylemezüket Introspective címmel, és népszerűségük már régen túllépte az ország határait, turnéztak Németországban, Franciaországban, és felléptek már Spanyolországban, Horvátországban, Szlovéniában, Tokióban is. A The Moog már egy frissebb formáció, ők a 2004-es No Future fesztivállal indultak el a siker útján, ami nekik talán nem is volt annyira rögös, hiszen a 2006- os lemezükön a keverési munkálatoknál máris Jack Endino nevével találkozunk, akinek az első Nirvana album is a keze munkája. Az E.Z. Basic szintén 2004 óta növeli rajongótáborát, és így a Jacked 2005-ös alakulásával (és a tagok életkorával) a junior kategoriát képezi.

Az Indie Tour első színhelye a budapesti Bakelit stúdió, amit már csak azért is érdemes megnézni, mert akik már jártak ott (és visszatértek) ódákat zengnek róla. A rendezők olyannyira nagy érdeklődésre számítanak - nyilván nem is fognak csalódni-, hogy fél órával a buli kezdete előtt, majd óránként a Nyugati tértől ingyenes különbuszokkal fuvarozzák a szórakozóhelyre a kényelmesebbeket, és valószínűleg azokat is, akik hadilábon állnak a BKV úttervezővel.

A buliról nem csak a zenekardömping miatt nem kéne lemaradni, hanem azért sem, mert a Jacked és az Amber Smith lemezbemutatóját szalasztanánk el, arról nem is beszélve, hogy a The Moog rajongóknak tavasszal már nem lesz több alkalmuk a fővárosban rajongani a fiúkért. Persze a koncertek utáni szüntelen lazulásról a Tesco Disco gondoskodik, arról pedig, hogy a hajnali hazaút se teljen tétlenül a PEP magazin legújabb száma.

Állomások:

Március 21. Budapest, Bakelit
Március 22. Szombathely, Oladi Művelődési Központ
Március 28. Miskolc, Ifjúsági Ház
Március 29. Debrecen, Vigadó
Április 5. Pécs, Ifjúsági Ház

zuzu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Weiter

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Weiter

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Weiter

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky