3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2008. március 11. |

Rázzuk reggae-re! – Budapest Riddim Band

Copyright:

Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljuk a legjobb hónap-búcsúztató partit, amit nem mellékesen a MyMusic szervezésében jön létre: március 26-én a Rézmál Kávézó falai közé végre megérkezik a nyár, igazi jamaicai hangulattal megspékelve, melyhez a talpalávalót a Budapest Riddim Band és a DaCapella szolgáltatja majd.

De hogy pontosítsunk: a 2007 őszén alakult banda igazából egy reggae kísérőzenekar, és célja az, hogy tehetséges hazai reggae előadókat és MC-ket indítson el a „popszakma” rögös útján. A kiválasztottak így előadhatják saját dalaikat, méghozzá olyan kísérettel, melyben a zenészek az énekes kiemelésére fektetik a hangsúlyt – a lehető legnagyobb alázattal. Az együttes tagjai egyébként tapasztalt zenészek, akik sikeres hazai reggae-dancehall projectekben játszottak, és az összes jelentős hazai fesztiválon megfordultak. Kíséreteiket, játékukat változatos ritmusvilág, komoly dinamikai váltások jellemzik az autentikus zenei alapok, illetve a reggae és dancehall riddimek alatt. Mivel az országot külön-külön már meghódították, közös céljuk a nemzetközi reggae színtér bevétele lett – de ez a tényekből kiindulva nem is meglepő.

A Budapest Riddim Band mindezzel aktív szerepet vállal Magyarországon a jamaicai zenei kultúra terjesztésében: az After Music Clubban kéthetente Dutty Night Klub szeánszot tart, ahol már olyan zenekarok is megfordultak, mint a Kingston Cruisers, a Riddim Colony Acoustic, a Kool Runningz Crew, az Irie Maffia Soundsystem, a Gravefruit Sound, az Another Day Tribe of Judah Sound, vagy a Selecta Mouse. Sőt, a fergeteges koncertek után (melyek alatt másfél-két órás élő produkciót értünk!) hajnalig tartó reggae mulatozás zárja a klubdélutánt.

A banda jelenleg három előadóval dolgozik rendszeresen nemes, karitatív tevékenysége mellett. MC Milli Chab vezető hazai sound system, és mellesleg a Love Alliance Crew hivatalos MC-je, aki szinte folyamatosan neves hazai és nemzetközi reggae előadókkal lép színpadra. Mammazita 2007 óta kezdett szólókarrierbe, s azóta a Budapest Riddim Band kíséretében ad élő koncerteket, míg MC Junior Brown a hazai dancehall-reggae színtér egyik meghatározó előadója, a „hazai Sean Paul” becenévvel is illetik hasonló hangfekvése miatt. A hazaiak mellett neves külföldi fesztiválokon is vendégszerepelt már, szociális érzékenységű témáival pedig a raszta kultúra üzenetét kívánja továbbítani.

Ha mindez elegendő volt, hogy kimozduljatok a tavaszi fáradtságból, akkor hajrá, a Rézmálban amúgy is kellemesen lehet ejtőzni a koncertek bemelegítéseként néhány napernyővel és koktéllal kiegészülve. Tiszta Jamaica!

A DaCapellára most azért nem tértünk külön ki, mert hamarosan egy részletesen számolunk be a Busával és a fantasztikus hangú lányokból álló együttes ügyes-bajos dolgairól.

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Kontynuować

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Kontynuować

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Kontynuować

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky