3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. február 29. | zuzu

Mit ér a nő McCartney-nak?

Copyright:

Úgy tűnik az egykori gombafej hamarosan fellélegezhet és végre maga mögött tudhatja Heather Millsel való válásának anyagi vonzatait is, mivel a brit bíróság március 17-én pontot kíván tenni az ügy végére. Hogy kinek a javára dől a mérleg, azt még nem tudjuk, de csak semmi pánik, ha a véres csatát vállalt ex-beatle meg is rövidülne úgy 100 millió dollárral, akkor is marad még mit a tejbe aprítania.

A most 65 éves élő zenetörténeti legenda 2006-ban, 4 év házasság után vált el a nála 25 évvel fiatalabb Heather Mills-től, aki egyébként korábban modellként dolgozott, mindaddig, amíg 1993-ban egy szerencsétlen motorbalasetben el nem veszítette a bal lábát. Mills azóta aktívan kampányol a taposóaknák ellen, na meg persze az állatok jólétéért. McCartney-val kötött szépreményű házasságából úgy látszik mára csak egy pozitív dolog maradt, közös lányuk, a 4 esztendős Beatrice.

Február elején 6 napot töltöttek a bíróságon, hogy kitalálják Mills mennyire volt jó feleség pénzösszegben kifejezve. Paul ezt úgy 50 millió dollárra saccolja, csakhogy az asszony ennek a dupláját követeli férje – becslések szerint - 1-6 milliárd dolláros vagyonából.

Mills és ügyvédei már tűkön ülve várják Hugh Benett bíró döntését az ügyben, valószínűleg McCartney sem különben, bár őt talán nem annyira az anyagi érdekek motiválják, mint inkább megsértett férfiúi büszkesége. Mivel Nagy Britanniában a válóperek zárt ajtók mögött zajlanak, ezért egyelőre kétes, hogy megtudjuk-e mennyit gombolt le az exmodell férjéről. A nyilvánosságra hozatalról McCartney rendelkezhet, azután, hogy meghallgatta Heather ügyvédeit és a bíró ítéletét.

zuzu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Tovább

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Tovább

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky