3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2008. január 8.

Radiohead csak netre

Copyright:

Mégis milyen koncert az, amely csak a számítógép előtt ülve nézhető és hallható, és amelyet az együttes házi stúdiójából, show-elemek nélkül, magába fordulva közvetít? Nos nagyon jó, ha a Radiohead adja elő. Azért ne szomorkodjon senki, aki inkább 31-én éjjel inkább a bulizást választotta, hiszen az élmény bepótolható.

A komor és kísérletező Radiohead együttes szilveszteri koncerttel kedveskedett rajongóinak – vagyis azoknak, akik hajlandóak voltak pontban éjfélkor (itteni idő szerint egykor) otthagyni a bulit és beülni a monitor elé. A jobb híján posztrockként aposztrofált kultikus zenekar az ősszel megjelent In Rainbows albumot (és csak azt) játszotta el stúdiójában, megszokott minimalista stílusban, Jonny Greenwood szintetikus zörejeivel, Thom Yorke vinnyogó énekével és tekergőző mozgásával kísérve. Az előadást sötét hangulatú vágóképekkel kiegészítve kisfilmként, Scotch Mist címmel adták le.

 

Az album, amely a kritikusok véleménye szerint nem üti ugyan meg a tíz évvel ezelőtti, stílusteremtő OK Computer szintjét, de így is az egyik legjobban sikerült Radiohead-lemez, élőben is nagyon szépen szól. Pedig semmi mást nem tesznek, csak eljátsszák az album számait különösebb változtatás nélkül. Mégis érdemes végignézni a produkciót, aki ismeri a lemezt, annak azért, mert mégis egész más hatást kelt ez így, élőben látva, aki pedig nem, annak itt az alkalom, hogy ingyen és letöltögetés nélkül megismerkedjen vele. Ha valaki – érthető módon – lemaradt volna az élő közvetítésről, minderről meggyőződhet, ha ellátogat a webcast címére:

[link]

 

Neményi Márton

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Poznámka
marci 2008. jan.. 31.  03:00 2
azt nem tudom, hogy a világ legjobb milyen lemeze, de hogy a világ egyik legjobb lemeze, az fix. szal meg vagy erősítve... bár látod, ezek itt a portisheadet is fikázzák :)
   
szexuális zaklatás panda 2008. jan.. 15.  01:54 1
egyszer azt hallottam hogy az "ok computer" a világ legjobb pop-lemeze
talán el is hittem amikor meghallgattam
de erősítsetek meg...
   

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. trvať

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. trvať

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. trvať

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. trvať

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky