3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hónap zenekara

2004. december 11.

PIROSKA INTERJU



myMusic.hu: Sziasztok! Kezdjük a szokásos elcsépelt kérdésemmel. :) Hogyan találtatok egymásra és lettetek PIROSKA?

bedo: hogy találtunk egymásra ... ? tibire emlékszem csak,csirkét nem tudom hogy ismertem meg biztos ittas voltam :) állítólag ebola koncerten (én voltam a ritmus gityos benne) találkoztunk, borsot volt osztálytársaim révén ismertem meg és felkértem később mikor kellett 1 gitáros. de az egész történet nagyon kócos

borso: jaja,házibuli alkohol instrumentális jammolás. akkor én még metál zkarban zuztam,közben már az előző zkaromban (alvászawar) egy koncert erejéig játszottunk együtt bedo-vel, kb 1 év s a piroskának szüksége volt rám, ekkor már nem volt zenekarom, és ez pont jól jött.

tibi: a név: amikor alakultunk bele voltunk szerelmesedve a ska zenébe, mindenképp azt akartunk játszani, ska:fekete fehér kockás ruhák, piroska: piros fehér kockák,ez lett volna a zkr imige. aztán skat nem tudtunk játszani, de a név maradt, szeretek mindenbe ideológiát magyarázni, azt szoktam mondani, hogy a zkr próbálja követni a 80-as évek punk vonulatát, vörös korszak volt akkor, mi ezekre a zkrokra hasonlítunk, csak kisebbek és fakóbbak is vagyunk náluk.

myMusic.hu: Nekem a dalszövegeitek alapján az első kérdés ami felmerült: mit csináltok civilben?

bedo: fémiparban dolgozok. tibi orvos

borso: én nem dolgozok csak ha muszáj, keresem a helyem a zenében

csirke: szegedi tudomány egyetem hallgatója vagyok

myMusic.hu: Hát ezzel nem kerültünk sokkal közelebb... ki írja a dalszövegeket?

borso: tibi (énekes) a szövegfelelős mi meg a zenei résszel foglalkozunk

myMusic.hu: Mekkora a repertoárotok?

borso: minimum 1,5 órát simán tudunk nyomni,ennek nagyrészét a saját számok teszik ki

myMusic.hu: Azt mondtad az előbb nagyrászt saját számok. Milyen feldolgozásokat játszotok?

csirke: e.u. kiadó-k; qss; cockney reject

borso: inkább a saját nótákat szeretnénk népszerüsíteni,bár van 1-2 feldolgozás is amit szivesen játszunk

bedo: nem szeretem a feldolgozásokat mert meg kell tanulni őket,s az nekem nem mindig sikerül úgy eljátszani ahogy kell,hogy szóljon (pl.:clash)

myMusic.hu: A tagok közül ki milyen más zenekarban játszik ha van ilyen?

borso: én játszok 1 másik zkarban mint énekes, parasztmetálhc: STRENG VERBOTEN a banda neve, úgy néz ki pár hónapon belül lesz is anyagunk, majd feltesszük hozzátok.

myMusic.hu: Mennyit koncerteztek?

bedo: nem eleget

borso: kevés helyet ismerünk, amatőr zkaroknak amúgy is kevés lehetőségük van koncertezni

myMusic.hu: Milyen gyakran szoktatok próbálni?

bedo: minden lehetőséget szeretünk megragadni : )

borso: hetente 1 ami fix, bár én szeretnék ennél többet is

csirekk: őő

myMusic.hu: Mekkora közönség előtt szoktatok játszani? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb koncert?

csirke: a kissebb klubbok általában teltházasak

bedo: talán a legelső (rock-klub-os) meg mostanában szerintem az utobbi néhány mind ott van a toppon nálam

borso: számomra szegedi old timer klub-ban ahol 1-szer játszottunk

csirke: nekem a mezőtúri ahova is szakadó esőben vezettem

myMusic.hu: Koncerteken melyik szám szokott a favorit lenni? Van-e esetleg állandó nyitó vagy zárószámotok?

bedo: számomra mindig más (diderot)

borso: ...akkor leszek büszke...című számot sokan vágják (szöveget is velünk eggyütt éneklik)

myMusic.hu: Jelent-e már meg anyagotok valahol?

bedo: szerzői kiadásban, ami letölthetö az oldalól, jelent meg az : ...Akkor... című album, plussz előtte 1 demo, érdekességként bárkinek ajánlom

myMusic.hu: Próbálkoztatok-e már anyagot küldeni kiadóknak?

bedo: kiadónak? küldtünk?? hát a ...record's-osoknak küldtünk de visszajelzés nuku, a BMG-nek még nem :)

myMusic.hu: Mik a terveitek a jövőre nézve? Várható-e valami meglepetés így karácsony előtt?

bedo: nincs meglepi, később... nyár,ősz talán, 1 új album saját kiadásban valószínű szeretnék 2-3 szegedi testvérzkarral amolyan törpe turnét szervezni egyszer

borso: nyári fesztiválokon nyomni a bulikat, tökéletesíteni a muzsikát, profi szintre fejlődni

myMusic.hu: Hol lesztek legközelebb koncerten, van-e valami állandó hely ahol megtalálhatók vagytok?

borso: állandó hely a szegedi rock-klub itt sokat játszunk

myMusic.hu: Kinek mi a kedvenc zenekarai?

bedo: kifejezetten kedvenc zkar-om nincs, talán: system of a down, alice in chains,
kellemes d&b muzsikák

borso: urh, sziámi, tankcsapda :) sepultura, nirvana

csirke: piroska :) solace, miles davis, ekkaia, tigris

myMusic.hu: Van még valami, amit elmondanátok a zenekarról?

bedo: nekem ez a hobbym de szeretnék túllépni ezen hogy ne csak hobby legyen
jó zene, jó társaság, pia, mi kell még? :) zkar számára van 1 nagy segítség aki támogat minket esetleg honlapot szerkeszt, plakátot ragaszt, taszít előre a rögös utakon (a feleségem)

borso: kb 2-2.5 éve mikor beléptem rövid időn belül összerázódtunk, zeneileg és emberileg is egyaránt, remélem ebben a formációban sokáig eggyütt tudunk zenélni. bárhova elmegyünk játszani a legkissebbtől a legnagyobb buliig, ha állják az üzemanygot, sör + virsli legyen és még vért is adunk :)

myMusic.hu: Köszönöm az interjút és további jó muzsikálást kívánok nektek, sziasztok!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. szeptember 12.

A Láma Dalai: Hullamosós-ordítozás – bármi jöhet!

Mostanában még a csapból is az az elképesztően gagyi történet folyik, hogy maga a dalai láma sem teheti be tibetiként a lábát Magyarországra. A kérdés csupán az, hogy ugyan miért is tenné, vagy akarná egyáltalán mindezt, arról nem is beszélve, hogy dalai lámákból… jobban mondva lámai dalokból van nekünk épp elég! A Láma Dalaira keresztelt formáció júliusban nyerte el a mymusic-nál a Hónap Zenekara címet – ezzel kapcsolatban Bíró Zoltánt, a zenekar dobosát kérdeztük. Tovább

2008. augusztus 8.

Mc Dózi : Ki lépett másodiknak a Holdra? Kit érdekel?

Ismét egy korábbi elmaradt interjúval frissítünk fel titeket a nyári hőségben, májusban ugyanis a Mc Dózi kapta a legtöbb szavazatot a MyMusic.hu olvasóitól. Pedig az ő nevét már régóta ismernünk kellene, ahol feltűnik, szinte mindig osztatlan sikert arat, generációjának egyik legtehetségesebb Mc-je. Tovább

2008. július 21.

KHCS: Jó magyar szokás szerint leülünk sörözni

A MyMusic.hu olvasói közül már biztosan sokan tudják, hogy mit is takar a KHCS elnevezés. A Keleti Hangsáv Csatornája, vagyis Boruzs Tibor (Gőte), Farkas Máté (Matt) és Orvos-Nagy Viktor (Onu) hip-hop formációja tavaly alakult, de júniusban a ti szavazataitok alapján már a hónap zenekara lettek itt a mymusic.hu-n. Ebből az alkalomból a zenéjükről, a hip-hop műfaj helyzetéről és a terveikről meséltek nekünk. Tovább

2008. március 17.

A februári győztes: Hegylakók

2008. február együttese a Hegylakók zenekar volt, a közönség szavazatai alapján. Jutalmuk harmincezer forintnyi stúdióidő, és egy koncertlehetőség, amire múlt csütörtökön került sor a Rézmál Kávézóban. Ezután beszélgettünk a négytagú budapesti együttessel. Fülbemászó dallamok, lírai szövegek, stadionrock-hatások – már csak a stadion hiányzik. Tovább

2008. március 12.

A januári győztes: Deadnight

A MyMusic oldalán a ti szavazataitok alapján a januári legjobb a füzesabonyi death metal banda, a Deadnight lett. A 2004 óta működőcsapat tavaly jelentette meg a Foredoomed to Failure című anyagát, idén pedig már a következő EP-re készül. A Mymusic kérdéseire az énekes, Fazekas Béla Béci válaszolt a csapat nevében. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky