3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. január 29. | -nm-

Amy Winehouse az életével játszik

Copyright: cbsnews.com

„Elvonóra küldtek volna, de nemet-nemet-nemet mondtam…” – Amy Winehouse-nak talán nem ártana átgondolnia a fenti sorokat, hiszen bebörtönzött férje szerint drog- és alkoholfüggősége annyira súlyos, hogy már az életével játszik. Blake Fiedler-Civil levelekkel és az anyján keresztül üzen: ha Amy így folytatja, három hónap, és vége, bár tulajdonképpen már most is élőhalott.

Blake ez esetben nem csupán egy feltűnési viszketegségben szenvedő mellőzött fél, hanem úgy tűnik valóban aggódik – legalábbis ezt sugallják a teljesen őszintének tűnő börtönben írt levelei. A felelősség az övé is, hiszen – mint mondja – a súlyosabb periódusokban napi ötszáz dollárt is elszórtak kokóra és heroinra. A férfi azonban azt állítja, tiszta, mióta lecsukták, mert megtámadott egy fogadóst és megpróbálta megvesztegetni, hogy ejtse a vádat.

A huszonöt éves férj anyja elárulta, hogy fia folyamatosan attól retteg: egy nap bejön hozzá a börtönlelkész és közli, hogy Amy halott. Nem csoda, hiszen, mint mondta, Amy rendszeresen elszállva jön hozzá beszélőre és sokszor egyszerűen elalszik a találkozásokkor. A drogfüggőség pedig csak fokozódott, amikor a botrányhős énekesnő crack-et kezdett szívni. „Nagyon csalódott vagyok és örülök, hogy elkapták, hiszen így megkapja a segítséget, amit megérdemel”. A férfi nem sok lehetőséget lát a nő számára: vagy a rehab, vagy „nem lesz feleségem, mire kijövök”. És ha már kiteregette a szennyest, beszólt Amy családi ügyekben előszeretettel nyilatkozó apjának: „Utálom Mitchet. Amy fizeti őt is. Mégis ki képes lehúzni a saját lányát?” A levelek azonban többek között arról szólnak, hogy mindennek ellenére szereti a feleségét és kitart mellette, akármi lesz.

Amy tüneteivel a közönség is rendre szembesül, legutóbb például az MTV díjkiosztón rendezett tántorgás és összefüggéstelen motyogás alkalmával. Csak remélni lehet, hogy az elvonó, ahova nemrég beutalták, csak a függőségét veszi el, a hangját nem.

-nm-

Forrás: newsoftheworld.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
szexuális zaklatás panda 2008. jan.. 30.  15:16 1
A csaj crack-et nyom. Én azt se tudtam eszik vagy isszák. Hát megtudtam: 1976-ban szintetizálták, a cél az volt, hogy elszívhatóvá tegyék a kokaint. Az új szer – speciális pipában elszíva –, sokkal nagyobb flash-élményt okoz, mint a kokain maga (kivétel talán az intravénás adagolás). Kis kavicsok formájában árusítják, nevét a jellegzetes ropogásról, pattogásról kapta, égetés közben. Extrém módon károsítja a tüdőt és a felsőbb légzőszerveket. Igen gyors leépülést eredményez, s a használó már az első alkalom után erős vágyat érez a következő élményre, mely élmény nagyjából 30-45 perc alatt elmúlik. Pszichikai függése a heroinéval vetekszik. Fizikai függést nem alakít ki.
   

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky