Cím | Dátum | |
---|---|---|
Történelmet írt a Children Of Distance!Magyarországon a zenei produkciók közül elsőként a Children Of Distance ért el 300.000 fős rajongótábort Facebookon, miközben számtalan egyéb online rekordot is felállított az alig több mint 7 éves banda. Tovább |
2014. február 11. Hazai |
|
Stúdióban a ZUD!Az alig másfél éve működő ZUD zenekar az újévet stúdiózással kezdte. Az indulásukkor publikált első EP-t, majd az ezt követő kislemezt és az első videóklipet folytatva most a régen megígért második EP-n (Fall Into Oblivion) dolgoznak a pécsi Fidó Hang- és Fénytechika stúdiójában. A készülő anyag közel 30 perces, négy számos kislemez, február másodikán jelenik meg ingyenesen letölthető verzióban, emellett az előfutára a nyáron megjelenő nagylemeznek. Tovább |
2014. január 26. Hazai |
|
Új vonalat hoz a mius új albumaHangzásában elektronikusabb, szövegeiben pedig még elmélyültebb lesz a mius január végén megjelenő második nagylemeze, a Tessellation. A hazai könnyűzene egyik legígéretesebb fiatal zenekara Aranyszárnyú címmel elkészítette első magyar nyelvű dalát is, amelyhez szokatlan módon a népzenéből merített ihletet. Tovább |
2014. január 15. Hazai |
|
Nem úsztuk meg! Lord of the Dance - Magyarországi Turné 2014-ben is!2014 márciusában ismét hazánkban turnézik a világ legnépszerűbb tánc-showja, a Lord of the Dance! A világhírű ír származású rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált előadást március 4-én Sopronban, 5-én Szombathelyen, 7-én Debrecenben, 8-án Budapesten a Sportarénában, 9-én Szegeden láthatják az ír tánc és muzsika szerelmesei. Tovább |
2013. november 19. Események |
|
Mamazonas: egy új rockzenekar, akikre érdemes figyelniA Mamazonas zenekar ötlete pár hónappal ezelőtt pattant ki a srácok fejéből - a kezdeményező a frontember és dalszerző-gitáros Romanek Gergely volt, aki korábban testvérei társaságában a Romanek Airlinesban játszott. Tovább |
2013. október 24. Hazai |
|
Underground 101: Ismerkedj meg a Suburbanddel!A Punnany Massif felemelkedése óta a rap műfaját előszeretettel keverik az instrumentális, igényes háttérzenével. Igazság szerint nem ők voltak ebben az ügyben az első úttörők, hisz Geszti Péter minden bandájában (és bizony, akadt belőle pár) az adta a pluszt, hogy a rapet keverték valamilyen más műfajjal. Az egyik ilyen próbálkozása a Jazz+Az volt, melyben a szöveghez jazzes ritmusok társultak. Gesztihez hasonlóan most a Suburband is effajta szintetizálással foglalatoskodik, nagyobb hangsúlyt fektetve a hangszeres kíséretre, mint mondjuk a Punnanynál. Tovább |
2013. szeptember 24. Hazai |
|
Egyre több a magyar zene a rádiókbanEgymást követő negyedik évben produkált növekedést a rádiókban sugárzott magyar könnyűzene aránya. 2012-ben már a 32 százalékot is meghaladta ez az eredmény. Ezt a trendet erősíti az egyébként jelentősen visszaeső lemezeladásokon belül növekvő magyar zenei arány is, ahol több mint 70 százalékot regisztráltak. A sorból csak az online zeneértékesítés lóg ki, ahol továbbra is visszaszorulóban vannak a hazai zenék. Tovább |
2013. szeptember 12. Hazai |
|
Tankcsapdát énekel a Budapest Voices kórusMagyarországon eddig egyedülálló könnyűzenei produkció állt össze az elmúlt hónapokban. A Budapest Voices nevű, 12 tagú énekegyüttes egy ütőhangszeressel kiegészülve mai magyar underground slágereket ad elő. A kórus első dala, amit a nyilvánosság elé tár, a Tankcsapdától az Adjon az ég. Tovább |
2013. augusztus 26. Hazai |
|
Underground 101: Ismerkedj meg a Dizzy Effort zenekarral!A garázsrockot mindig a R’N’R 2x2-nek tartották: vegyed apuci garázsát, rakj bele négy fiatalt, akik le tudnak fogni 4 akkordot és kész is van a zúzás. Ez persze távol áll az igazságtól, de a pelyhes állú kis rockerek elhiszik, hogy elég a lendület meg az a kis tudás, amijük van. Ezzel szemben ott a ló másik oldala, vagyis hogy az adott banda a legapróbb részletekig megszervezi a számokat, ami viszont a színpadi előadás, a hangulat rovására megy. Azon kevesek, akik eltalálják az arany középutat, képesek csak előrébb jutni. Ezt az aurea mediocritast kezdik megtalálni mostani feltörekvő zenészeink, a Dizzy Effort. Tovább |
2013. augusztus 14. Hazai |
|
Itt az 50. Animal Cannibals videoklip!Az Animal Cannibals 1995-ben tört be a kor Mizujának számító Takarítónő című dallal. Az elmúlt 18 évben szinte félévenként, sorban jöttek a slágerek: Ülünk a vonaton, Hazafelé az út veszélyes, Ezittaz, Kérek egy puszikát!, Mindenki azt akarja, Péntek, Csillogjon, csörögjön!, Északon, délen, Budapest nyáron…, csak párat megemlítve az igen hosszú sorból. Tovább |
2013. augusztus 11. Hazai |
|
Szerelem a levegőben! Rúzsa Magdi klippremierDupla videoklip-premiert tartott tegnap az egykori Megasztár-győztes Rúzsa Magdi. A Szerelem című slágeréhez forgattak két videót. Az albumverzió mellett a Compact Disco tagjának, Lotfi Beginek a remixéből is elkészítettek egy kisfilmet. Tovább |
2013. augusztus 7. Hazai |
|
Tényleg olyanok vagyunk, mint egy kutyafalka - Napkutya„A Napkutya zenekar tagjai szeretik az embereket, a kutyákat is, úgy általában az élőlényeket, mindenféle fajtában-formában. Amarillisz (Ami) szereti a fagyit, Zoli és a Szuszi a sós mogyorót, az Opi kedvence pedig a savanyú káposzta, Feltcher pedig mindenkit utál.” Ez a rövid leírás idézet a Napkutya Facebook oldaláról. Mi ezen felül is kíváncsiak voltunk mindenre velük kapcsolatban: mit is kell tudni róluk, honnan jöttek és mióta zenélnek együtt, avagy a Napkutya, és ami mögötte van! A válaszokat meg is kaptuk Nagy Amarillisztől, az énekesnőjüktől. Tovább |
2013. augusztus 2. Interjú |
|
Európai portyán az Utcabetyár(ok)Elkészült a 2009 hajnalán összeálló Bohemian Betyars harmadik akusztikus lemeze Utcabetyár címmel! A 6 miskolci zenészsrácból verbuválódott freak folk speed punk-ot játszó zenekar július 18-án lett kész az új anyaggal, melyet a Tilos Rádió segítségével rögzítettek. Tovább |
2013. július 26. Hazai |
|
Új ZUP klip!A ZUP legújabb videója az Orom utca 8. című dalukhoz készült, mely márciusban, bakeliten és CD-n megjelent nagylemezük legnépszerűbb dala, valamint a Petőfi Rádió májusi toplistájának vezető helyére is felkerült. Tovább |
2013. július 18. Hazai |
|
Először lép fel a Zöld Pardonban a legendás LordBár tavaly ünnepelte 40 éves jubileumát az ország egyik legnépszerűbb hard rock zenekara, a veterán banda aktívabb, mint valaha. A Lord fennállása során először zúz majd július 5-én, péntek este a Zöld Pardonban, ráadásul ez lesz az egyetlen koncertjük a fővárosban az egész nyár folyamán. Tovább |
2013. július 4. Események |
|
Megérkezett Pál Dénes első szólódala: A széltől is óvszA tehetségkutató verseny utáni hetekben debütált első nagylemeze, Dalok a The Voice-ból címmel - ezen az albumon szerepelt az Agárdi Szilvivel közös, Szíveddel láss című romantikus ballada, mellyel a 2013-as Eurovízión dobogós helyezést ért el a páros. Most jelentkezik első ízben önálló dallal. Tovább |
2013. június 27. Hazai |
|
Király Linda bemutatta vadonatúj dalátMásfél év szünet után, a Top10-es Untried című popslágert követően megérkezett Király Linda vadonatúj felvétele, a feszes tempójú, modern hangszerelésű Runaway (Beautiful Tragedy) című energiabomba, mely egy teljesen új korszakot nyit meg Linda eddigi karrierjében. Tovább |
2013. június 25. Hazai |
|
Swingesítették a magyar slágereket Gál Csaba Boogie-ékFrancia swing stílusban éleszti újra a kilencvenes évek legnagyobb magyar slágereit a Crème de la pop. A profikból álló zenekar tagja Gál Csaba Boogie énekes és Kertész Csaba, a Maszkura és a Tücsökraj gitárosa is. Ingyenesen letölthető, Dől a pop! című első kislemezükön Hip Hop Boyz és Tankcsapda-átdolgozások is szerepelnek. Tovább |
2013. június 22. Hazai |
|
Tóth Zoltán feloszlatta a RepublicotA kultikus zenekar egykori tagja az egyik közösségi oldalon olyan nyilatkozatot tett közzé, amely a Republic jelenlegi tagjait is megdöbbentette, akik értetlenül állnak a fejlemények előtt. Tovább |
2013. június 17. Hazai |
|
Péter Szabó Szilvia debütáló albuma máris sikerPéter Szabó Szilvia neve sokáig összefonódott a NOX együttesével, azonban nemrégiben megjelent első szólólemeze Revolution címmel, amely rögtön az előkelő ötödik helyen nyitott a MAHASZ listáján. Tovább |
2013. június 10. Hazai |