3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. október 24.

Mamazonas: egy új rockzenekar, akikre érdemes figyelni

Copyright:

A Mamazonas zenekar ötlete pár hónappal ezelőtt pattant ki a srácok fejéből - a kezdeményező a frontember és dalszerző-gitáros Romanek Gergely volt, aki korábban testvérei társaságában a Romanek Airlinesban játszott.

A többiek sem most kezdték: Jámbor Béla basszusgitáros a Burnout zenekarból érkezett, Mohai Győző neve pedig a szakmabeliek számára ismerősen csenghet, hiszen ő a legtapasztaltabb az együttesben. Testvérével, Mohai Tamással együtt a Faxni állandó tagja, sessionzenészként pedig többek között Berki Tamásnál is közreműködött, de Dopeman korábbi zenekarában is megfordult már.

Régóta tartó barátság köti össze a fiúkat, így nem volt nehéz az elképzeléseiket összehangolniuk. Konkrét terveik vannak: első körben egy 3 számos kislemezük lát majd napvilágot, s erről a dalok egyenként érkeznek egy-egy videóklippel megtámogatva. Jövő tavasszal pedig már egy nagyobb anyag kerül rögzítésre, amely remélhetőleg májusban jelenik meg. A tavaszi időszakot és a nyarat klub-és fesztiválkoncertekkel szeretnék tölteni a csapattagok.

Aki szereti a kompromisszummentes,de fülbemászó férfias rockzenét, annak biztosan érdekes produkció a Mamazonas, melyen elsősorban az amerikai rockzenék hatása érződik. Alább megnézhetitek a banda bemutatkozó klipjét, a Borongó című számukhoz. A videó az Argo 2 werkfilmjét is jegyző Aracsi Film munkája.


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Continuer

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Continuer

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Continuer

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Continuer

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky