3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. március 1.

Korhatáros videó! Lady Gaga lopásai...

Copyright:

Lady Gaga most egy olyasféle dologba kezdett, amit vehetünk valamiféle paródiának, de akár komolyan is értelmezhetnénk, hiszen a hölgy kreatív csapata tulajdonképpen semmiféle újdonságot nem nyújtott Miss Alien pályafutása során. Na, ezt most sem tették, hiszen Gaga új klipjét megnézve rengeteg hasonlóságot vehetünk észre, más, nála nevesebb produkciókkal. Miről is van itten szó...

Lady Gaga mindig képes volt meghökkentő dolgokkal előrukkolni, azonban most talán még az eddigieken is túltett új, "Born This Way" című dalához készült kisfilmjével. A május 23-án hasonló címmel megjelenő új Gaga album első kislemezdala hatalmasat robbant pár héttel ezelőtt, mindössze öt nap leforgása alatt több mint 1 millió példány kelt el belőle, és 23 országban uralja az iTunes listáját. A videómegosztók nézettségéről már nem is beszélve, ahol mindenféle rekordokat döntöget.

Azonban, van az új klippel némi furcsaság.

Erre a furcsaságra, azonban következzen három videó, amit ha végignézünk, megtaláljuk hol és mit is lopott Gaga, vagy az őt körülvevő kreatív és szerzői csapat. Most, külön nem kitérve Lady Gaga nem létező tánctudására és még talán annál is szánalmasabb testfelépítésére.

Némi értelmezés:

1. Madonna „Vogue” című dalának, néhány meghatározó dallama és fordulata némi hangnemváltással áttranszformálódott a „Born Thiss Way” című Lady Gaga dalba.

2. A Sigourney Weaver által megformált Ellen Ripley az Alien sorozat 4. epizódjában megvalósított egy összebújást egy csomó idegen lénnyel – azt most ne boncolgassuk miért -, sőt a klipben látható nem túl gusztusos szűlési jelenet is az „Alien 4.: Feltámad a halál” (Alien: Resurrection) című Jean-Pierre Jeunet klasszikusból származik, némi túlzással.

Szerinted?

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
lostdíva 2011. márc.. 11.  09:16 3
Kedves oldal szerkeztők és anti fanok !
Ha utáljátok Lady Gaga akkor miért írtok róla ??
És amúgy is nem lopás !!!
Ha ez nektek lopás, akkor töröljétek ki ezt a cikket és az összes cikket, nem ismeritek el hogy többre vitte mint a többi hülye nyávogós szaros sztár. Pl.: Köti,Rahannya vagy az ilyen seggfej kurvák.
És majd kíváncsi leszek hogy az oldal mikor megy tönkre, mert remélem nem sokára.
És ha nem tetszik valami akkor ne egy oldalon szidjátok hanem élőbe a kicsi szörnyecskék előtt és akkor meglátjuk hogy ki a nagyobb kemény legény.
Ne szidjátok az évtized legnagyobb énekesnőjét mert ti semmire nem fogjátok vinni, a szaros kis oldalatokkal !

   
Hella 2011. márc.. 8.  13:39 2
szerintem Madonna Express yourslef c. dalából is vettek ki részeket
[link]
   
kovhegyi 2011. márc.. 1.  20:58 1
:))
   

2021. január 22.

Feldolgozás-albummal tér vissza Tom Jones

2021. április 23-án jelenik meg a Surrounded By Time, amellyel a brit énekes újabb zenei kalandra hívja rajongóit. A 80 éves Jones egyike a jelenleg is aktív, legizgalmasabb előadóknak: tíz évvel ezelőtti, Praise & Blame című lemezével a gospel és a blues iránti rajongásának hódolt, az ezt követő Spirit In The Roommal és a Long Lost Suitcase-szel pedig szintén új célközönséget hódított meg. Tovább

2021. január 21.

JC Stewart idén lehet nagy durranás

JC Stewart a 2021-es év egyik nagy robbanása lehet. A fiatal előadó óriásit menetelt előre tavaly, már több mint 3 milliós havi Spotify hallgatottsággal büszkélkedhet, valamint a nemzetközi rádiók is egyre többet játsszák dalait. Tovább

2021. január 21.

Robin Schulz együtt Kiddoval

Felemelő dance újdonsággal ostromolja a slágerlistákat Robin Schulz. Ezúttal a csodálatos hangú Kiddoval karöltve alkotott, a végeredmény pedig egy igazán rádióbarát, azonnali dallamtapadást okozó közös lett. Tovább

2021. január 20.

Új Galantis dal és klip

Vadonatúj kollabbal jelentkezett az izgalmas elektro-formáció, a svéd Galantis. A „Dandelion”-t ezúttal a TikTokon népszerűvé vált JVKE-vel közösen jegyzi. Tovább

2021. január 11.

Testvérei előtt tiszteleg a Bee Gees egykori tagja: megjelent Barry Gibb új albuma

A Greenfields: The Gibb Brothers Songbook, Vol. 1. egy kollab-lemez, amelyen a Bee Gees klasszikusai kaptak új köntöst. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky