3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 15. | Egres

Tankcsapda az év végén

Copyright:

A már hagyományosnak mondható budapesti, év végi Tankcsapda koncert ezúttal a Syma-Csarnokban került megrendezésre. Szinte az egész évet végigturnézta a Tankcsapda, de év végére még két nagyszabású bulit tartogatnak.

Először december 19-én a SYMA csarnokban tombolhatnak a rock banda rajongói, december 29-én pedig hazai pályán, Debrecenben, a Főnix csarnokban ünnepelhetik a húszéves jubileumot Lukács Laciékkal a „csapdások".

Igyekeznek az eddigi húszéves pályafutásuk teljes skáláját megmutatni, vagyis minden korszakukból játszanak dalokat. A Tankcsapda elsősorban hangos, zúzós rock zenekar, de az énekes-basszusgitáros szerint a visszafogottabb, akusztikus hangszerelésű dalaik is megszólalnak majd.


A SYMA csarnokban úgymond egy sima Tankcsapda-koncert lesz, egy alapos összefoglalás a dalaikból két órán keresztül. A debreceni buli teljesen más lesz, hiszen hazai pályán, a hazai közönségnek így köszönik meg az elmúlt húsz évet. Hasonló lesz, mint a Sziget Fesztiválon, ugyanolyan nagyszabású, ugyanolyan látványos. Lukácsék nagyon készülnek rá. Itt olyan dalokat is elővesznek, amelyeket évek óta nem játszottak, három dalt adnak elő az új lemezről, és persze vannak kötelező darabok, amiket ki nem hagynak a programból. Ilyen az új, Köszönet, doktor című dal is. Ami tökéletesen adja a Tankcsapda-hangzást, a szöveg most sem kegyelmez és nagyszerűen szól a gityó! Mind látványilag, mind hangtechnikailag nagyot fognak dobni a rajongóknak!

Tankcsapda

December 19.- Budapest: Syma-Csarnok
December 29.- Debrecen: Főnix csarnok
Jegyek: 3.990 Ft, csak állóhely

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2009. dec.. 17.  02:52 2
nekem is..na de hogy? :)
   
Blackwolf666 2009. dec.. 16.  17:36 1
Nekem biztosan ott a helyem!
   

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky