3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. július 21.

George Benson hódításai

Copyright:

Július 22-én a dzsessz, az r’n’b és a funky egyik legnagyobb sztárja, George Benson érkezik Magyarországra. A hatvanhat éves művész a Papp László Sportarénában mutatja negyvenöt éves karrierje alatt felhalmozott tudást.

„Amikor kisgyermek voltam, táncos szerettem volna lenni, sőt néha éjszakai bárok előtt roptam és ukuleléztem. Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a zenészek gyermekkoruk óta szorgalmasan gyakorolnak a hangszerükön, és nem is érdekli őket semmi más. Én olyan ember vagyok, aki szeret egyszerre több dolgot csinálni. Énekelni, gitározni. Én szórakoztatni szeretek” – vall magáról Benson.

Karrierje az ötvenes években indult, és egyes információk szerint már nyolcévesen is fellépett füstös éjszakai dzsesszmulatókban, és az első lemezfelvételt tizenegy évesen rögzítették vele 1954-ben. The New Boss Guitar című albumát huszonegy évesen vette fel Jack McDuff orgonistával, ettől kezdve szinte minden évben több lemeze is megjelent, persze ehhez kellett a kezdeti lökés és a megfelelő táptalaj. Ezt a hatvanas években Miles Davis zenekara biztosította számára, innen bontakozott ki tehetsége és vált ismertté világszerte. Az évtized végére már lassan egy külön kiadót is lehetett volna rá építeni, hiszen túl volt már majd egy tucat albumon, és maga mögött tudott már bulikat, melyeken együtt játszhatott Herbie Hancockkal és Wes Montgomeryvel is.

A hetvenes években már teljesen önálló művészként zenélt, lépett föl és készített albumokat, majd hamarosan a Warner kiadó csapatába került. Náluk jelent meg ’76-ban az egyik legnagyobb sikere, a Breezin’, mellyel valóban világszerte ismertté vált. Az ezen található The Masquerade című dalban énekelt először, hangja egyszerre juttatta a dalt a Billboard pop-, r’n’b- és dzsesszlistáinak első helyére, majd következett az On Broadway és a Give Me the Night, melyekkel valódi sztárrá vált. Legutolsó stúdióban készült albumát Al Jarreau-val készítette, a Givin’ It Up 2006-ban jelent meg.

George Benson mindenkivel egyedit alkotott, akivel közösen zenélt, ilyen volt Carlos Santana, John McLaughlin, Al Jarreau, Paul McCatrney is. Mindeközben sikerült úgy megjárnia a slágerlisták élét és nyolc Grammyt bezsebelnie, hogy közben nem kiáltották ki popsztárnak, nem kezdték róla suttogni, hogy eladta magát, sőt a világ egyik legjobb gitárosaként és zeneszerzőjeként tartják számon. E tény tudatában már nem olyan meglepő, hogy az Ibanez legyártotta az aláírásával díszített gitárt, amelyet a mai napig az egyik legjobb hangszernek tartanak.

2009-es turnéja július másodikán indult a londoni Royal Albert Hallban, majd szinte minden nap játszott valamelyik európai városban. Franciaországi, spanyolországi, holland, luxemburgi, belgiumi, svéd és olasz koncertek után érkezik Budapestre. Az ígéretek szerint július 22-i koncertje jól tervezett és szervezett kalandtúra lesz, ahol egyszerre válik majd érezhetővé, miért tartják a világ egyik legjobb zenészének, a mai napig erőműként dolgozó hatvanhat éves gitárost.

Jelentősebb albummegjelenései:

The New Boss Guitar (1964)
Első albuma, melyet huszonegy évesen rögzített az orgonista Jack McDuff társaságában. McDuff nemcsak a kezdeti lépésekben segítette Bensont, ’92-ben újra együtt dolgoztak, amikor a billentyűs felkérte a gitárost, hogy szerepeljen Colour Me című albumán.

It’s Uptown (1965)
Benson gyorsan elérte, hogy a szakma krémje is vele dolgozzon, az It’s Uptown című lemezt Lonnie Smith orgonistával és Ronnie Cuber szaxofonossal készítette. Az ezt követő The George Benson Cookbook-on is együtt dolgoztak.

The George Benson Cookbook (1966)
Smith és Cuber mellett John Hammonddal készítette a lemezt. Hammond tehetségek felkutatásával foglalkozott, nagy hatással volt a huszadik század populáris zenéjének fejlődésére, Benson karrierjén is nagyot lökött a közös munka.

Breezin’ (1976)
Ezzel az albummal indult el a világsiker felé. A már kereskedelmileg is sikeres megjelenés első helyen szerepelt a Billboard pop- és r’n’b-listáin is, az ezen elhangzó The Masquerade című sláger ezek mellett dzsesszkategóriában is tarolt. A Breezin’ máig az egyik legismertebb Benson-dal.

Weekend in L.A. (1978)
A Breezin’ sikerét követően a Weekend in L.A. volt a következő nagy durranás, olyan nagy slágerekkel, mint az On Broadway vagy a Lady Blue.

Givin’ It Up (2006)
Al Jarreau-val közös munkája két igazi legenda együttes alkotása, amelyen olyanok működnek közre, mint Jill Scott vagy Paul McCartney.

A legsikeresebb single-megjelenések:

Masquerade (1976)
A This Masquerade című dalt Leon Russel írta 1972-ben, majd számos előadó saját képére formálta. Ezek közül egyértelműen Benson verziója lett a legsikeresebb, hiszen a Breezin’-en megjelent szám a Billboard-listák előkelő helyezései mellett (popban a tizedik, az r’n’b-listán a harmadik helyig jutott) Grammy-díjat is hozott év felvétele kategóriában.

Nature Boy (1977)
Eden Ahbez 1947-ben írt dalával Benson harminc év múlva betört a brit lemezpiacra is, az eladási listák huszonhatodik helyéig jutott. Ekkor kezdődtek külföldi sikerei.

Gratest Love of All (1977)
Benson a Muhammad Ali életéről szóló, a The Gratest című filmhez írta a dalt, mely Whitney Houston 1986-os első stúdióalbumának anyaga lett, ennek köszönhetően vált széles körben ismertté az alkotás.

On Broadway (1978)
A hetvenes évek sikersorozata az On Broadway-jel folytatódott, a dal a US Pop hetedik és US R’n’b második helyig jutott. A Weekend in L.A. albumon megjelent dal az év legjobb r’n’b-énekesi előadásának járó díjat kapta a Grammy-gálán, és felhasználták a Big Business és az Amerikai szépség című filmekben is.

Give Me the Night (1980)
A megegyező című albumon megjelent szám Amerikában negyedik lett popkategóriában, első az r’n’b-slágerek között, a briteknél a hetedik, a hollandoknál a nyolcadik helyig jutott. Az album egésze nagyon sikeres volt, ami nem utolsó sorban olyan vendégzenészeknek köszönhető, mint Patti Austin, James Moody vagy Paul Williams.

Turn Your Love Around (1981)
Eredetileg a The George Benson Collection válogatáslemezre készült a Turn Your Love Around, hogy a korong teljesen ki legyen töltve. Ennek ellenére a szám az év amerikai r’n’b-zenéi közül mindet maga mögé utasította.

George Benson
European Tour 2009
2009. július 22., 19:30
Papp László Budapest Sportaréna

Jegyárak:
Ülő: 7500, 9900, 12 500, 15 000, 19 000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Andito 2009. júl.. 22.  08:36 1
Bármely napra érvényes Sziget napijegy áron alul eladó. Esetleg Depeche Mode jegyre elcserélem! e-mail: andito79@freemail.hu
   

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky