3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. október 16. | Németh Gabi

Megtalálták Janet Jackson súlyos betegségét

Copyright:

Az orvosok végre megtalálták a bonyolult kórokozót, ami miatt Janet Jackson lemondta a legutóbbi fellépéseit. Az énekesnő súlyos migrénben szenved.

A mai világban legalább két hét kell, hogy az orvosok teljesen kivizsgáljanak tetőtől talpig egy sztárt, ha az azt mondja, valahol valami fáj. Mint legutóbb beszámoltunk már róla, az énekesnő két héttel ezelőtt lemondta aznapi montreali koncertjét, mert valami furcsaság történt vele. Mint az mostanra kiderült, megszédült a sztár, és persze azonnal kórházba kellett szállítani. Mivel az orvosok nem találtak nála semmi furcsaságot, hazaengedték, de azért még megfigyelés alatt tartották.

Mostanra azt sikerült kideríteniük az orvosoknak, hogy Janet Jackson migrénes, akárcsak a Földön élő emberek fele. Persze, hogy finomítsanak a felfújt betegségen, azt nyilatkozta Janet menedzsere, hogy a migrén egyik nagyon ritka fajtájában szenved az énekesnő, csak azt már elfelejtette közölni, hogy melyikben. És hát persze ezért szédült meg, és ezért rohant egyből a kórházba a megasztár.

Janet ígéretéhez híven bepótolja az elmaradt koncerteket, csak az a kérdés, hogy mikor, mert még lábadozik egy kicsikét és csak aztán kezd bele újra a pörgésbe.

Németh Gabi

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar
stabi 2008. okt.. 17.  09:34 1
Tisztelt Németh Gabi!

Nos, az Ön stílusa némi kívánni valót hagy maga után!
Ilyen gyenge iróniával, elbeszéléssel, felvezetéssel rég találkoztam már. Ez egy középszerű írásnak sem mondható katyvasz. Persze ha Ön egy 10 év körüli kisgyerek aki próbálkozik a publikálással, akkor gratulálok, bár jócskán még van mit fejlődnie!


   

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Weiter

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Weiter

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Weiter

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Weiter

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky