3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 17. | -gabriella-

Most akkor melyik csaj hazudik?

Copyright:

J.Lo alias Jennifer Lopez-ről mindenki tudja, hogy gyakorlatilag egy hülye picsa, és nála nagyobb díva csak Mariah Carey lehet. Hát, nem mondom, hogy nem ezt támasztja újból alá…  El lehet dönteni.

Gyanús, hogy Jenny from the Block, miért is mondta le a Project Runaway (Heid Klum műsorvezetésével, évről évre új, tehetséges, fiatal divattervezőket versenyeztetnek) című divat reality fináléjában való részvételét. Azok után, hogy azt állította, azért nem tud részt venni a TV felvételen, mert „láb sérülése van”, másnap érdekes módon végig tudta teljesíteni a Malibui Nautica Triatlont. Akkor hogy is van ez?

A pletykák szerint, az igazi ok az volt, hogy hirtelen kiszedték a show-ból, és visszautasították a szerepét a következő Weinstein filmből is, amit ugyan az a Weinstein Company producel, mint a Heidi Klum által vezetett reality-t.

Valóban, hát ez remek!

Ennek megoldásaképp, Heidi Klumot és a férjét Sealt kihúzták a vendégek listájáról Marc Anthony 40. születésnapi bulijáról, amit New Yorkban tartottak szintén szombat este.

Tehát azok után, hogy Jenny 2 órán és 23 percen át futott, úszott és biciklizett Malibu-ban, még volt ereje arra, hogy NY-ban átbulizza az éjszakát. Érdekes...

Lopez asszisztense Leslie Sloane, ezt úgy magyarázta meg, hogy az énekesnő nem tudott elmenni a forgatásra, mert sérülése volt, pihentetnie kellett, így nem volt alkalmas a triatlonra sem, és azt is hozzátette, hogy nem volt dolga a Weinstein produkcióval mostanában.

Zárójeles megjegyzésként hozzá lehet tenni, hogy J. Lo saját trénere mondta azt, még a múlt héten, hogy az énekesnő nincs megsérülve. Ezt most a sajtósa úgy magyarázza, hogy később történt a „baleset”. (Persze) De akkor ki hazudik?

-gabriella-

Forrás: perezhilton.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
jumu 2008. szept.. 19.  12:00 1
minden csaj hazudik :)
   

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky