3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. január 30. | Sári Júlia

Folytatódik a Queen-musical

Copyright: pub.tv2.no

A 2002-ben bemutatott „We will rock you” című Queen musical után, amely számos teltházas előadást élt meg a híres londoni West End Theatre-ben, és világszerte több nagyvárosban is hatalmas sikert aratott, idén egy folytatással akar előrukkolni a zenekar egykori tagja, Brian May.

A show, amely a legendás zenekar világhírű és örökzöld slágerei köré épül, a zenekar egykori gitárosa és dobosa, Brian May és Roger Taylor, valamint a forgatókönyvíró Ben Elton közös munkája nyomán született meg, és most a folytatás ötletével is együtt hozakodtak elő. Bár John Deacon, a Queen basszusgitárosa már korábban elhatárolódott a Queen projektektől, a mű színpadra állításában még ő is segített, mi több, maga Robert de Niro is asszisztált a történet megírásában. Brian May az eredményt a „Theatrical” névvel jellemezte a theatre és a musical szavak összevonásával, ugyanis a lehengerlő számok mellett nagy hangsúly volt a gondolati tartalommal fölruházott történeten is.

A darab cselekménye a közeljövőben játszódik, amikor a könnyűzenei ipart egy nevetséges zenekar botrányosan rossz számai uralják. Ezen elfogadhatatlan állapot ellen veszi föl a harcot a mindenre elszánt Galileo nevű főhős, és fáradhatatlan küzdelmének hála a világba visszatér a rock’n roll – és vele együtt a szabadság, a kreativitás és az álmok. Hogy ezt a történetet milyen csavarral lehet folytatni, egyenlőre titok, de annyi bizonyos, hogy Robert May és a forgatókönyvíró már dolgozik a következő show-n, a Queen számok pedig még egy gyenge történetért is kárpótolják majd a közönséget.

Sári Júlia

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Tovább

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Tovább

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky