3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2025. január 12.

A Coldplay így ünnepelte Dick Van Dyke születésnapját

Copyright:

A hollywoodi színész, Dick Van Dyke 99. születésnapját a Coldplay-jel ünneplte december közepén, ezzel is szeretteinket kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz.

Olyan díjnyertes rendezők, mint Spike Jonze („A nő”) és Mary Wigmore („Amerikai Horror Story”) közösen rendeztek egy izgalmas, hétperces rövidfilmet az ikonról, Dick Van Dyke-ról, aki ma betöltötte a 99. évét és főhőse olyan klasszikus filmeknek, mint például a „Mary Poppins” és a „Csodakocsi”. A Coldplay „ALL MY LOVE” című, megindító dalával megspékelt felvételt Van Dyke malibui otthonában rögzítették, melyben a legendás előadó koráról, a családról és a szerelemről elmélkedik. A videóklip rendezői vágásban a napokban már megjelent, ma pedig megnézhető ennek rövid változata is az egykori színész évfordulója napján.

Az októberben érkezett, új Coldplay-lemez, a ’MOON MUSiC’ című az első helyen debütált az albumlistákon szerte a világon, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol ez lett a brit zenekar ötödik, első számú albuma (felülmúlva bármely brit szólóelőadót vagy csoportot ebben a században), valamint az Egyesült Királyságban, és régiónk is számos elismerésben részesült. A zenekar azóta is újabb és újabb izgalmas koncepcióval és újdonsággal kedveskedik a rajongóknak és ünnepli sikeres lemezét.

Legutóbb a „The Karate Kid” című dalukhoz forgattak a legendás Ralph Macchioval egy történethangsúlyos videóklipet, most pedig a kameráktól rég eltávolodott Dick Van Dyke élt szívesen a felkéréssel. Dick Van Dyke karrierje több mint 70 éven át tartó pályafutása során bezsebelt mindent, amit csak lehetett: többek között 5 Emmy-díjat, Tony-t, Grammy-díjat, BAFTA-díjat, SAG-életműdíjat, lenyomatát hagyta a Televízió Hírességek Csarnokába és a Hollywood Walk of Fame-n. Egy örök ikon ragyogását erősíti fel ez a nagyszerű rendezésű videó.

 

 

Fenntarthatóság és a Coldplay

Az október 18-án bemutatott, tizedik stúdiólemez, a ’MOON MUSiC’ az albumlisták élére került szerte a világon, mely nem csak zeneileg értékteremtő, de a világ első zenei anyaga, amely 100%-ban újrahasznosított, 140 grammos EcoRecord LP-n érkezik. Ezzel elmondható, hogy a zenekar 25 tonna műanyag gyártását akadályozza meg, és 85 százalékkal csökkenti a gyártási folyamat széndioxid-kibocsátását kilogrammonként a hagyományos 140 grammos vinylhez képest. Hasonlóképp jártak el a CD gyártás folyamatainál, amelyet EcoCD néven forgalmaznak majd, és amelyet 90 százalékban újrahasznosított polikarbonátból készítettek. Ezenkívül a csapat együttműködött korábbi partnerével, a The Ocean Cleanup-pal, hogy létrehozzanak egy új formátumot, melyet Notebook Edition EcoRecord LP-nek neveznek. A kiadvány olyan újrahasznosított pet palackokból készül, amelyeket a guatemalai Rio Las Vacas folyóból halászott ki a szervezet, megakadályozva ezzel, hogy a műanyag elérjen a Hondurasi-öbölig és az Atlanti-óceánig.

Ami a turnézást illeti, az együttes a közelmúltban kiadott egy frissítést turnéjával kapcsolatos, fenntarthatósági eredményeiről. Műsoronkénti összehasonlításban a jelenlegi turné eddig 59 százalékkal kevesebb CO2e-kibocsátást produkált, mint az előző, 2016/17-es stadionturnéjuk alatt, meghaladva ezzel az eredeti célt, mely 50%-os csökkentés volt. Már több mint 9 millió fát ültettek el világszerte és az akciónak közel sincs vége évzárásig. A teljes információ a sustainability.coldplay.com oldalon található.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. trvať

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. trvať

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. trvať

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. trvať

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky