3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2020. november 17.

Megjelent Katy Perry Resilient című száma Aitana közreműködésével, Tiësto remixében

Copyright:

Új zenei projekt elindítását jelentette be a Coca-Cola és Katy Perry a mai napon, nemes céllal: egyesíteni szeretnék erőiket, hogy frissítő élményt nyújtsanak. Nem akármibe kezdett együtt a két ikon: azért fogtak össze, hogy közösen újragondolják a „Resilient” című dalt a világhírű énekesnő új albumáról, a Smile-ról. Az együttműködésben partnerük az elismert DJ és egyben producer Tiësto, és az egyre népszerűbb Aitana vokalista stílusát is jól bemutatja a remix. A dal célja, hogy jobb kedvre derítsen, és egy újfajta reményhimnusszá váljon.

A remix már múlt péntek óta hallható: elérhető a Spotify-on, illetve hétfőn, elsőként a BBC Radio 1 játszotta le. (ITT meghallgathatod.) Ma, azaz kedd reggel pedig megjelent a dalhoz kapcsolódó videó is, - Resilient” feat. Aitana (Tiësto Remix) - Open To Better Film címmel. A Chloe Wallace rendezte film jól tükrözi a Coca-Cola „Jobban, mint valaha” kezdeményezésének lényegét: az optimizmust és az életigenlést.

 

 

„Számomra e kampány arról szól, hogy a kihívásokon keresztül hogyan tudunk fejlődni. Szerintem a Resilient (magyarul ’ellenállás’) dal nagyon jól kapcsolódik ehhez, mert ellenállni annyit tesz, hogy felállsz azután, hogy elesel, tanulsz minden hibából, és túllépsz a kihíváson. Nagyon tetszett az az egységes perspektíva, amit Aitana a dalnak adott, és ahogy az üzenetet beolvasztja a közösségként való kiállás fontosságába. Mert nem mindig egyénileg kell növekedni, szükséges az is, hogy együtt jussunk előre!” – mesélte az együttműködés kapcsán Katy.

„Akár a zeném, akár az élő fellépéseim révén, a szenvedélyem a felemelő pillanatok megteremtése és az, hogy kellemes érzéseket teremtsek! Nagyon örülök, hogy lehetőségem van összefogni Katy Perry-vel és Aitanával ebben a Coca-Cola projektben. A közös küldetésünk az, hogy különösen ezekben az időkben a világunkban nagyon szükséges optimizmust és boldogságot nyújthassunk!" - tette hozzá Tiësto.

„Katy Perry-vel az egyik kislemezén dolgozni olyan érzés, mintha álmodnék! A projektben részt vesz Tiësto is, aki lenyűgöző, emellett a Coca-Cola napjainkban oly fontos víziója is megjelenik – így remélem, hogy a „Resilient” új verziója a felemelkedés és a boldogság pillanatát nyújtja azoknak az embereknek, akik éppen valamilyen kihívással néznek szembe – legyen az nagy vagy akár kicsi” - fűzte hozzá Aitana.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Weiter

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Weiter

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Weiter

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Weiter

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky