3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. augusztus 30.

Hangzás szempontjából a legnagyobb dolog, amit valaha letettünk az asztalra – Új Foo Fighters dal

Copyright:

Az MTV Video Music Awards jelölést is begyűjtő Run után újabb videóval jelentkezett a Foo Fighters.

A The Sky Is A Neighborhood kapcsán az amerikai banda vezéralakja, Dave Grohl a következőket mondta: „Hangzás szempontjából a legnagyobb dolog, amit valaha letettünk az asztalra” – kezdte az énekes/gitáros. „Egyik éjjel kint feküdtem a szabad ég alatt, és elképzeltem, hogy minden egyes csillag egy olyan hely, ahol akár élet is lehet. Innen jött az inspiráció: az eget úgy kell kezelnünk, mint a szomszédságunkat, és nem lehet más dolgunk a földön, mint összekapni magunkat és értékelni az életet ebben a hatalmas univerzumban. A különleges az egészben az, hogy a cím előbb megvolt, mint maga a zene.”

A végeredmény pedig egy igazi rockhimnusz lett, amelyet spontán módon, egyetlen délután alatt rögzített a június 26-án Budapesten fellépett csapat, és amely ugyanakkor magán viseli a producer Greg Kurstin által hozott jazz stílusjegyeket.


A nótához készített klip pedig augusztus 23-án debütált: a rendező maga Grohl volt, társául pedig az operatőr Brandon Trost szegődött, így álmodtak meg közösen egy kaleidoszkóp jellegű, epikus sci-fi világot.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky