3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2016. június 20.

A Függetlenség napja folytatódik

Copyright:

Mindig is tudtuk, hogy egyszer visszajönnek. Bár húsz évet kellett rá várni, érzésünk fényesen beigazolódott. Ráadásul, ama régi A Függetlenség Napja után most valami egészen látványos formában és méretekben született újjá a történet.

Amióta az emberiség a Földön is meghonosította a földönkívüliek jóval fejlettebb technológiáját, űrbéli közös lakóhelyünk védelme is globálissá vált: a Föld népei szorosan együttműködve védik planétánkat minden külső behatoló ellenséges szándékaitól. Ám arra senki sem számított, hogy a földönkívüliek ilyen fejlett technológiával és ekkora erőkoncentrációval támadnak. Ezúttal tehát ismét egy pár zseniális és vakmerően bátor emberen múlik csak, hogy sikerül-e megállítani az újabb, az előzőnél húsz évvel később megkísérelt inváziót. És természetesen ismét az emberiség léte forog kockán.

Ami az alkotókat illeti, az újabb opuszt, A Függetlenség Napja – Feltámadást is Roland Emmerich rendezte, ismét összefogva Dean Devlinnel, aki ezúttal nem csak a film producere, de a forgatókönyv társszerzője is. Már a film első része is vibrálóan izgalmas cselekményével, hol humoros, hol pedig komolyabb párbeszédeivel, de mindenekelőtt fantasztikus képi világával ragadta meg és tartotta fogva a nézőket- és ez így lesz most is. Ebben természetesen a Feltámadás színészei is kulcsszerepet játszottak, s ez a feladatuk két évtizeddel később is.

 

 

Mindenesetre azok, akik már az első részben is örömüket lelték, ezúttal is felkészülhetnek rá, hogy most legalább akkora élvezetben lesz részük.

Ami Emmerichet, a rendezőt illeti, ez a film élete első remake-je, de mint ahogy azt el is mondta, számára rengeteg örömöt okozott, még mielőtt elkészült volna. Azon túl, hogy természetesen maga is erősen kötődött húsz évvel korábban világsikert aratott filmes története és a benne szereplő karakterek iránt, két évtized után már hiányoznak is neki. Úgy gondolta, már elég idő eltelt hozzá, hogy új, még izgalmasabb kalandoknak tegye ki őket és a nézőket. Ráadásul az 1996 óta eltelt húsz év alatt a filmes technika annyit fejlődött, hogy a Feltámadásban nagyságrendekkel realistább képeket láthatunk majd, mint elődjében, a Függetlenség Napjában. Pedig az talán korának legjobban filmezett tudományos-fantasztikus kalandtörténete volt. (Mint arról az 1997-ben elnyert Oscar-díj is tanúskodott.)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Continuer

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Continuer

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Continuer

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Continuer

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky