3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. október 16.

Elmondom újra - Kulka János koncertje

Copyright:

Kulka János ezernyi arcát láthatta már a közönség: színpadi szerepek hosszú sorában változott át a nézők szeme előtt a drámairodalom legismertebb hőseivé, öltötte magára III. Richárd, Lear király, Mefisztó vagy éppen Higgins professzor alakját. Ismerik őt a filmvászonról, felismerik összetéveszthetetlen hangját, ha szinkronizál - és persze ha énekel. Színész, vagyis az a hivatása, hogy megmutassa magát, hogy a szereppel való találkozásán keresztül beszéljen sorsokról, döntési helyzetekről, örömről, fájdalomról; az a feladata, hogy hasson, érzelmeket és gondolatokat közvetítsen.

Prózai színésztől szokatlan módon Kulka János idén ősszel egész estés nagy koncerttel lép a közönség elé erre az alkalomra szerveződött új zenekarával és Csengery Dániel zenei vezetővel, akivel közösen választották ki a programban elhangzó több mint húsz dalt. A műfajilag is sokszínű válogatásban Kulka János énekel hitről és csalódásról, találkozásokról és búcsúzásokról, hétköznapokról és ünnepi pillanatokról.

"Elmondom újra" című koncertjén - bár zenés szerepeinek emblematikus dalaiból is válogat - nincs közte és a néző között a drámai figura, nem bújhat más bőrébe. Magáról énekel, mindarról, ami foglalkoztatja, ami vele történik, amit érez. Az esten a már jól ismert és az új dalok szólnak helyette: a "Hegedűs a háztetőn", a "Csárdáskirálynő" vagy a "Koldusopera" jól ismert dallamai. Felcsendülnek dalok a kedvencektől, Cseh Tamástól Tom Waits-ig és dalok, amelyeket neki és róla írtak. Róla, és mindannyiunkról, ott, a nézőtéren.

Az "Elmondom újra" című koncerten vendégként színpadra lép Magyarország legendás előadóművésze, zenésze, zeneszerzője, Dés László is, akinek dalait Kulka János évek óta nagy sikerrel énekli.

 

 

Budapest Kongresszusi Központ
2015. november 22., vasárnap 19:30
Művészek: Kulka János, Dés László

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky