3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. január 20.

Zártosztály Nagykoncert Barba Negrában

Copyright:

A hazai rockzene sztárjai lépnek színpadra 2015. január 24-n a Barba Negra Music Clubban, ahol a Csillag Endre vezette Zártosztály formáció a legnagyobb Edda slágerek és a mellett a koncert napján megjelenő Csillag Endre szerzői lemez, a Csillagok és Gyémántok néhány dalát is eljátssza.

A klasszikus - 1985 és 1987 közötti - Edda dalokat és a tagok más zenekarainak szerzeményeit játszó Zártosztály 2013-ban alakult. A Csillag Endre, Mirkovics Gábor, Donászy Tibor trió mellé az Irigy Hónaljmirigyből is ismert Sípos Péter énekes, valamint Lázár Zsigmond billentyűs került. A buli óriási közönségsikert aratott, ezért a zenekar hagyományt teremtve, idén januárban már harmadszor rendezi meg a Zártosztály Nagykoncertet a Barba Negra Music Clubban.

Az ismert Edda slágerek mellett azonban friss dalokat is hallhat majd a közönség, hiszen a koncert napján jelenik meg Csillag Endre első szerzői albuma, Csillagok és Gyémántok címmel, melyről több szerzemény is szerepel a koncert programjában, köztük az első Zártosztály dal Sípos Péter énekével, melynek a videoklipjét itt találják:

 

 

A Csillagok és Gyémántok 11 dallamos klasszikus rock slágert vonultat fel, melyekbe blues-os hangulat is vegyül. A dalok zenéjét Csillag Endre szerezte, és szerzőtársként/énekesként pedig olyan nagyágyúk segítették, mint Deák Bill Gyula, D. Nagy Lajos, Németh Alajos és Pataky Attila. A lemezen Pataky Attila hat, Deák Bill Gyula és D. Nagy Lajos egy-egy dalban hallható, egy tételben Sípos Péter dalol, míg a „Ragyog a napfény” című nótában Pataky és Deák Bill is énekel. Az album utolsó dala egy instrumentális szerzemény, mellyel Gary Moore emléke előtt tiszteleg Csillag Endre. A lemezen közreműködik még Hirlemann Bertalan (dob), Gömöry Zsolt (Hammond orgona), és Kollár Tamás (zongora).

A Csillagok és Gyémántok album először a koncerten vásárolható meg, amit Csillag Endre a helyszínen dedikál is, nem mellesleg: csak itt kedvezményes áron szerezhető be a lemez!

A koncert sztárvendége Tóth Attila a Pokolgép énekese, vendégzenekara az Asphalt Horsemen.

A Hammer Concerts bemutatja:
Zártosztály Nagykoncert – Csillag Endre „Csillagok és Gyémántok” lemezmegjelenési koncert
2015. január 24., szombat 20 óra
Budapest, Barba Negra Music Club

Belépő: elővételben: 1500 Ft, a helyszínen 1900 Ft.
Jegyek kaphatók: a Ticketportal, a Broadway Jegyiroda rendszerében, és Barba Negra Music Clubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky