3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. szeptember 16.

Tanévkezdés fesztivállal, miért ne? Ma indul a BME Egyetemi Napok!

Copyright:

SIGMA, Brains, Vad Fruttik, Kowalsky meg a Vega, Bëlga, Julia Carpenter, Kozmix, Ganxsta Zolee és a Kartel, Ivan & The Parazol, Haeven Street Seven, Halott Pénz, Cloud9+, Majka & Curtis, Dévényi Tibi bácsi… Soroljuk még? Te melyikre fogsz óriásit tombolni? A BME Egyetemi Napok idén is gondoskodik róla, hogy jól induljon a tanév.

A szervezők idén az eddigihez képest kétszer több, elsősorban élő zenei koncerttel várják a látogatókat továbbra is több színpadon. Igazi szenzációnak számít majd a keddi napon fellépő Sigma nevű brit DJ duó, akik Budapesten élőben először a BME Egyetemi Napokon adják elő a milliók által kedvelt Nobody to love című slágerét.

Az Egyetemi Napok mindig is sokkal több volt, mint egy 3 napos koncertdömping. A szeptember harmadik hetére időzített esemény nemcsak hagyománnyá vált, hanem a BME-s öntudat és a műegyetemi hovatartozás jelképévé nőtte ki magát. A tematikus napoknak köszönhetően minden napnak meglesz a maga izgalma és varázsa. A rendezvény első napján tartják a BME Önkéntes Napot, amelynek keretében az önkéntes munkára jelentkezők a XI. kerület intézményeiben, parkjaiban végeznek felújítási, területrendezési és takarítási munkákat. A program szerdán a Budapesti Egyetemi Sportnappal folytatódik, és csütörtökön a BME Diáknappal zárul, amelyen a diákrektor megválasztása mellett a karok különböző ügyességi és tudásfelmérő játékok során mérik össze a képességeiket. A szervezők idén hagyományteremtő szándékkal új szabályt vezettek be: a vetélkedő nyertese egy évig birtokolhatja a karok közötti vetélkedő vándorkupáját, és megszerzi a jogot a következő évi verseny megrendezésére.

Idén debütál a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sörpingpong, amit mindenki kipróbálhat. A játékhoz nem szükséges hosszadalmas gyakorlás, csak célozz és pattints! A győztes az a játékos, aki ügyesebben juttatja a pingponglabdákat az ellenfél hívogató söröspoharaiba.
Hó eleje, hó vége, a diáknak mindig számítanak a jó árak: idén a három napos Egyetemi Napok bérlet bármilyen intézmény diákigazolványával mindössze 3499 forintba kerül – bármelyik oktatási intézmény tanulója vagy tehát, a fesztiválélmény ugyanolyan kedvező áron jár mindenkinek! A gólyák figyelmébe ajánljuk az OTP Számlanyitási Akcióját, melynek keretében azok, akik 2014. július 25. és szeptember 15. között nyitnak OTP Junior számlát akciósan, mindössze 1999 forintért vásárolhatják meg a bérletet az Egyetemi Napokra.

Persze vannak, akiknek már az év elején bekeményítenek az oktatók, így csak egy-egy napra kóstolnának bele az Egyetemi Napok színes-zenés forgatagába. Számukra tökéletes a napijegy, melyet kizárólag a helyszínen lehet megvásárolni, diákigazolvánnyal ez 1999, vendégeknek 2999 forint. A különböző kedvezmények miatt ajánlott, hogy senki ne hagyja otthon a PayPass-képes bankkártyáját, hiszen olcsóbban vásárolhatja meg a korsó csapolt sörét, és már a napijegy árából is 10% kedvezményt kap. Légy résen és használd ki a kedvezményeket!

Gyere, játssz, sportolj, bulizz, légy részese az egyetemi és fesztiválérzés közös erejének! Ébredj és kapcsolj műegyetemi-fesztivál dimenzióba, mert Téged is vár a diákközösség és a fesztiválhangulat hamisítatlan fúziója, a VIII. BME Egyetemi Napok, szeptember 16. és 18. között az Infoparkban!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky