3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2020. június 3.

Elmarad a 2020-as verseny, négyen nyerik az idei Nagy-Szín-Pad!-ot

Copyright:

2014 óta minden évben az Akvárium Klub színpadán és a Petőfi TV műsorában versengenek az adott év kimagasló, élőzenei produkciói. A tét a meghívott fellépők számára talán a legfontosabb, hiszen minden résztvevő meghívást kap a Telekom VOLT Fesztiválra, a Szigetre, a Campusra és a STRAND Fesztiválra, a győztes pedig e fesztiválok nagyszínpadain mutatkozhat be. Idén a verseny ugyan elmarad, de az eredményhirdetés nem.

2014 óta hatvannál is több zenekar és előadó szerepelt már a Nagy-Szín-Pad!-on, közöttük nagy számban olyanok, akik mára a hazai fesztiválok megkerülhetetlen főszereplői lettek. Elég, ha a Halott Pénzre, a Margaret Islandre, a Szabó Balázs Bandájára, ByeAlexre, vagy éppen a Bagossy Brothers Company-re gondolunk, de a sor ma már felsorolhatatlanul hosszú.

“2014 óta minden évben, májusban tartottuk a Nagy-Szín-Pad! verseny fordulóit, ez idén elmarad, de az eredményhirdetés nem! 2020-ban négy nyertest hirdetünk.” - mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője.

A szervezők változtattak a részvételi szabályokon és a Nagy-Szín-Pad! korábbi versenyzőit kérték meg, hogy ők jelöljék meg, kik legyenek a 2020-as verseny döntősei. A 2020-as mezőny már januárban összeállt: az Analog Balaton, az Aurevoir, a Carson Coma és Ohnody készült arra, hogy még nagyobb színpadok közönségét hódítsa meg a fesztiválokon. A koronavírus járvány azonban közbeszólt, így az izgalmas koncertek az Akvárium színpadán elmaradnak.

“A jelöltek karrierjében a Nagy-Szín-Pad! egy jelentős mérföldkőnek, fontos ugródeszkának számít, ettől idén sem akartuk megfosztani őket, ezért döntöttünk úgy, hogy most nem hirdetünk fődíjast, azonban a versenyzőknek így is jár az elismerés. 2020-ban az Analog Balaton az Aurevoir, a Carson Coma és Ohnody a Nagy-Szín-Pad! négy győztese, hiszen őket választotta a hiteles és sikeres zenészeket tömörítő szakmai kör.”  - tette hozzá az alapító.

Fesztiválokon, TV-ben, rádióban

Mind a négy győztesnek járnak a koncert meghívások, vagyis még idén színpadra lépnek a STRAND Fesztiválon és a MOL Nagyon Balaton eseményein. Az elmaradt fesztiválok - a Campus, a Sziget és a Telekom VOLT Fesztivál - szervezői pedig azt ígérik, hogy a 2021-es szezonban pótolhatják ezeket a koncerteket.

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV négy napon át vendégül látja és bemutatja az idei győzteseket.

“A Nagy-Szín-Pad! bebizonyította, hogy valóban képes arra, hogy felfedezzen olyan, már sikeres, a közönség köreiben népszerű produkciókat, akik nagyobb nyilvánosságot érdemelnek, és akikből később valódi sztárok lesznek. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV éppen ezért döntött úgy, hogy idén is teret ad a négy jelöltnek: négy napon át lesznek a vendégeink a Petőfi Rádióban Boros Csaba műsorában." - mondta el Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió vezetője. “Ahogy az eddigi években mindig, az M2 Petőfi TV is biztosítja a képernyőn való megjelenést a Nagy-Szín-Pad! jelölteknek. A négy győztest a június 2-tól ismét élő adásokkal jelentkező Én Vagyok Itt című műsorunkban mutatjuk be a tévénézőknek.” - tette hozzá Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV vezetője.

Indul a Nagy-Szín-Pad! videós podcast

A Nagy-Szín-Pad! csapata négy napon át online videó adásban mutatja be az idei győzteseket. Ezek a filmek igazán releváns csatornákon lesznek láthatóak, hiszen a STRAND, a VOLT, a Sziget, a Campus, az Akvárium, a Budapest Park, az MTV Hungary és a Petőfilive.hu egyaránt közzéteszi ezeket. A riportokban nem csak az előadók mutatkoznak be, de korábbi Nagy-Szín-Pad!-os versenyzők is megszólalnak majd. Az első adás június 2-án 18:00-kor indul, majd ezt követően naponta, ugyanebben az időpontban jelennek meg az újabb epizódok a Nagy-Szín-Pad! facebook oldalán.

Sincology a Nagy-Szín-Pad!-on

Ebben az évben extra különdíjban részesül a négy résztvevő: a szervezők felkérésére az ország egyik legkiválóbb koncert- és zenei portréfotósa, Sinco készít róluk professzionális, művészi  portré sorozatot, amelyet karrierjük következő időszakában szabadon felhasználhatnak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. trvať

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. trvať

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. trvať

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. trvať

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky