3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2018. július 23.

Csak harapás, semmi ugatás - Ingested a Dürer Kertben

Copyright:

Több, mint tizenöt év zenélés, számtalan európai és észak-amerikai turné és négy megjelent album után az Ingested még mindig a markában tartja a szkeptikusok torkát, és zenéjükkel arconcsapnak bárkit, aki csak az útjukba merészel állni. Augusztus 1-én pedig a Dürer Kertben koncerteznek.

A manchesteri ötösfogat már többízben bizonyított Európában, hozzánk azonban most fognak ellátogatni először. Alakulásuk óta turnéztak már a Black Dahlia Murderrel, a Carnifex-szel, és most itt az ideje, hogy saját headline turnéjukkal egyedül is szétszedjék Budapestet.
A srácoknak 2009-ben jelent meg első albumuk Surpassing the Boundaries of Human Suffering címmel, melyet a 2011-es The Surreption követett. Egy kiadóváltás után jelentették meg következő lemezüket, a The Architect of Extinction-t, mellyel az énekes Jason Evens szerint olyan zenét alkottak, amire mindig is vágytak, és mindig is büszkék lesznek majd.

2016-ban végül a Unique Leader Records-hoz szerződtek, akiknél idén áprilisban megjelentették legújabb munkájukat, a The Level Above Human. Erről Trevor Strnad, a Black Dahlia Murder énekese úgy nyilatkozott, hogy ez most a srácok minden eddigi munkájánál összeszedettebb, pusztítóbb és veszélyesebb.

Immár sokkal felnőttebben és magabiztosabban pusztítanak el bárkit, aki elég bátor, és elmerészkedik egy koncertjükre. Saját elmondásuk szerint ők azok a kutyák, akik nem ugatnak, csak harapnak. Hogy ez valóban így van-e, augusztus elsején a Dürer kertben kiderül.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
INGESTED (UK) + vendég
Dürer Kert
2018. augusztus 1. 20:00

Belépő: 2.900 / 3.500 Ft

Elővétel ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. trvať

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. trvať

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. trvať

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. trvať

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky