3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2019. november 14.

Visszatér Budapestre a Somnakaj!

Copyright:

Több, mint egy év szünet után ismét Budapesten a Somnakaj című gypsy musical! A sikerdarab a MÜPA és a Nemzeti Színház teltházas előadásai után most a MomKult színpadán kerül megújult formában bemutatásra. A darab valódi sikertörténet, a közönség minden előadás végén vastapssal jutalmazza ezt a különleges előadást. A Somnakaj az első roma sorsjáték avagy Gypsy musical, a színház és a koncert egyvelege, romák és nem romák előadásában.

A darabban egy fiatal roma lány, Somnakaj (Trokán Anna) meséli el saját történetét, egy kalandos utazást, amelynek állomásai a darabban megelevenednek.  A darabban helyet kap az élőzene, a tánc, a tradicionális képzőművészet és iparművészet, melyek együttesen adnak hiteles képet a roma világról. A világhírű roma zenészek mellett a fiatal roma tehetségek és hazai nem roma művészek is szerepet kapnak.  Az előadásban megszólaló dalok ilyen köntösben még soha, sehol nem hangoztak el, végig járják a cigány kultúra majd minden állomását, teljes képet nyújtanak az autentikus hallgatóktól és pergetőktől egészen a roma rapen át Szakcsi Lakatos Béla roma jazzdaláig, melyek Kovács Antal (Romano Drom) és Szirtes Edina Mókus hangszerelésében szólalnak meg. A Müller Péter Sziámi által színpadra írt darabban a közönség újra értelmezheti mindazt, amit a cigány zenéről és kultúráról tudni vélt.

A szereplők között megtalálhatjuk Athina Papadimitriut, Falusi Mariannt, Kovács Antalt, Szakcsi Lakatos Bélát, a Romano Drom tagjait és a fantasztikus táncosokat, miközben az események és a hosszú út végén hazaérkezünk Somnakajjal, és mindenkihez elér az a világos és egyszerű üzenetet, hogy mind emberek vagyunk, cigányok és nem cigányok, ugyanúgy sírunk, ugyanúgy nevetünk, de bármilyen utat járunk is be, nem feledhetjük honnan jöttünk. Kitörő érzelmi gazdagság, vérbő temperamentum jellemzi az előadást. A nézők hol sírnak, hol nevetnek. A cigány emberekre, illetve a roma kultúrára jellemző hullámzó érzelmi állapot nem tud nem hatni a hallgatóságra. És ha érzelmileg hatni tud, már sokat elért. Elérte, hogy mosolyogva, érzelmekkel telítődve esetleg másképpen lássuk mindazokat, akik mellettünk élnek a mindennapokban.

Ennek, a mostani előadásnak további érdekessége, hogy ez az első olyan színházi előadás, amely környezetvédelmi projektet is támogat. A szervezők a jegybevételből fákat vásárolnak, minden néző egy új, elültetendő fát jelent. A közönségnek lehetősége lesz tavasszal a Somnakaj alkotóival, művészeivel együtt a saját fájának az elültetésére.

Event

Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. A continua

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. A continua

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky