2008. február 19. | Savas Henrik
A srácok jól tolták, a sötét dallamok mellé jár egy Depeche feldolgozás is, egy magáról megfeledkezett rajongó pedig vokálozik a színpadon pár sort, amíg le nem rakják onnan. A német Halott Gitárok fellépése alatt erőt gyűjtünk a pultnál az est további átvészelésére, ahol újabb dologra csodálkozhatunk rá: a közjó érdekében az egyik beengedő forma felmossa a kiöntött italokat a padlóról, mielőtt az megszáradva ragacsos tépőzár jelleget öltene. Ezt az apró örömöt árnyékolja be az egyik pultos viselkedése, aki lekezelően bánik az egyik finoman beszórakozott vendéggel, pedig az csak a whiskey-k közötti eltéréseket vázolta, és nem is fárasztóan. Wayne úgy ¾ 11 körül színpadra vezényli csapatát, és innentől kezdve nincs megállás. A túlnyomórészt feketébe öltözött úri közönség hálás, és örül, hogy még egyszer láthatja utoljára az elmúlt két évtized egyik legjobb koncertbandáját. Az egyedüli eredeti tag Wayne Hussey-n végig napszemüveg, mellközépig kigombolt fekete ing, mint egy rendszergazda a vállalati bulin, de ne legyünk túl gonoszak. Dalsorrendre hagy’ ne térjek ki, teljesen felesleges listaszerűen felsorolni, eljátszottak minden olyan cuccot, amit kellet, majd átmentek kívánságműsorba. A hangulatra jellemző momentum, amikor az első sorból felkerül egy mobiltelefon W. kezébe. Egy rajongó a 3 napos kislányáról készült fotókat oszt meg gyerekkori kedvenceivel. Az énekes nem bizonyul szararcnak, - bár a backstageből előzetesen kiszűrődött infok alapján nem voltak túl lelkesek a buli előtt - a készülék körbejár a színpadon, majd vissza a feladónak.
Ez a szeánsz korrekt búcsúztatása volt a The Mission pályafutásának, és reméljük a mihamarabbi viszontlátást.
Savas Henrik