2008. november 8. | Kerényi Áron
Sokan nyár óta várták a pénteki napot, amikor is végre fellépett hazánkban is a Pendulum zenekar live formációban. A közép-drága jegyár és a szokatlan, kicsit perifériás, de utólag szerencsésnek bizonyult helyszínválasztás ellenére a zenekar és a közönség is kitett magáért, így nem nagyon volt olyan, aki csalódottan ment volna haza.
Az ausztrál Pendulum zenekar nyáron megjelentette második nagylemezét, az In Silico-t, amin (állításuk szerint is – lásd interjú) egy sokkal rockosabb, kevésbé drum’n’bass-orientált irányt képviselnek, ami nem mellesleg sokkal inkább előtérbe helyezi a live felállásukat. A nyári amerikai turné után most ősszel és télen az Egyesül Királyságot és Európát járják be az új lemezt promótálva, amelynek második állomása volt a MÁV Vasúttörténeti Park.
A helyszínválasztáson elég sokan elcsodálkoztunk, szoktak ugyan itt koncertek meg rendezvények lenni, de azért mégiscsak. A Bladerunnerz csapata azonban ezúttal nem nyúlt mellé, a park maga egy kellemes külső atmoszférát kölcsönzött a belépéskor, a vasúttörténeti múzeumban pedig a félretolt mozdonyok közt egy elég nagy, legalább 1000 fő befogadására alkalmas csarnokot alakítottak ki. Hál’ Istennek nem volt teltház, egy ilyen bulin azért az halál-közeli élmény lett volna, de 7-800 ember biztos várta már a zenekart, amikor pontban éjfélkor lekapcsolódtak a lámpák.
Egy hatásos intro következett, sötét színpaddal és tánctérrel, kicsit hasonló ahhoz, amit nyilván elég sokan rongyosra néztek az elmúlt hetekben.
Ezután szinte megállás nélkül folytak a számok, és amikor a zenekar meg is pihent néha, MC Verse akkor sem engedett a tempóból. Volt ott mindenféle interakció a közönséggel, nagy jobbról-balra hullámzástól kezdve gyakorlatilag a zenekar tömeges imádásáig (jobb szó nincsen arra, amikor minden ember egyszerre nyújtott kézzel hajlong a zenekar fele). A számokat inkább az új lemezről válogatták össze, a Propane Nightmares és a Granite voltak persze a legnagyobb ütőlapok, de se a zenekar, se a közönség nem hazudtolta meg önmagát, amikor az egyik utolsó számként lejátszott Hold Your Colour-re lett az egyik legnagyobb őrület.
Igazából, ha egy zenekar minden számában, de legalábbis a koncerten lejátszottak közül mindegyikben ilyen energikus és táncos, az akarva-akaratlanul is háttérbe szorítja a slágereket. Mármint hogyha az ember egy egész koncerten mindent beleadva táncol és őrjöng, akkor ezt már nehéz tovább fokozni, amikor épp egy híresebb szám megy. Nem utolsó sorban pedig ez a koncertélmény azért is hasznos, mert az ember úgy kifullad a táncolásban, hogy észre sem veszi, hogy a kedvenc zenekara percre pontosan egy óra játék után pattant le a színpadról.
Pedig ez sajnos tény, mármint ha nem kezdett el egyszerre késni mindenki órája, ugyanis 1 óra 3 perckor már a technikusok futottak csak a színpadon, a közönség pedig kicsit csalódottan állt be a pultokhoz menő sorba. Azonban a buli a legtöbb ember számára még távolról sem ért véget, ugyanis innentől hajnalig a magyar dnb-szcéna reprezentatív alakjai, Chris.Su és Bal pörgették a lemezeket. Összességében sok felkapott zenekar példát vehetne erről a koncertről energikusságban és lendületben, de az ilyen szorosan való ragaszkodás a szerződésben kikötött időpontokig kicsit kikezdi az egész hitelességét.
Kerényi Áron