3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2008. január 23. | Savas Henrik

Marilyn Manson - újrasminkelve

Copyright:

Amerikai turnéra indult a napokban a szalonsátánista műlázadás globális mintaképe, Marilyn Manson és derék csapata. A 28 állomásból álló turné súlyosbító tényezője a Slayer vendégszereplése, valamint Manson - ex játszópajtásának, a Metallica basszusgitáros válogatáson is felbukkant Twiggy Ramireznek a visszatérése.

A Rape of Word (micsoda egy vidám mottó egy turnénak, a világ megerőszakolása) névre keresztelt országjárás Orlandóból indult január 19-én, és március másodikán ér véget a Texas állambeli Houstonban.

Twiggy Ramirez basszusgitáros, aki társszerzője volt olyan sikeralbumoknak mint a Antichrist Superstar, Mechanical Animals és a Holywood, tavaly decemberben jött újra össze anyazenekarával, a brigád másik felét pedig Chris Vrenna, Rob Holliday, és Ginger Fish adja.

A Manson-showknak (aminek anno Budapesten igen érdekesen lett vége,ha valaki emlékszik még rá,  az énekes gyorsan – szerintünk idő előtt – rohant le a színpadról, állítólag valami belement a szemébe. Szegény, durva lehetett, a helyi vallási erők tiltakozása ehhez mérten fasorban sincs) érdekes eleme lesz a Slayer gitáristen Kerry King több dalban történő közreműködése, ami rendszeres eleme lesz a turnénak.

Manson, - aki személyesen invitálta színpadra a Mészáros gitárost, mivel személyes barátság fűzi Kinghez, - a fellépéseket egy hatalmas, gonosz sátáni koktélként jellemezte, és reméli, hogy nem csak Twiggy visszatérése az, ami felkavarja majd a rajongókat.

Manson fanok lassan gyűjthetik a zsét, ha szeretnék látni a mestert forgatás közben, ugyanis a forgatókönyvíró sztrájk miatt csúszásban lévő filmes projektje, a Phantasmagoria: Visions of Lewis Carroll külső jeleneteit késő tavasszal Prágában, vagy Romániában (tudom tág fogalom, de nem írta körül jobban), és úgy gondolja, hogy a végtermék igen izgalmas lesz.

Marilyn Manson’s Rape of the World Tour:

Január 24 - Baltimore, MD  Rams Head Live!
Január 26 - Boston, MA Orpheum Theatre
Január 27 - Philadelphia, PA  Electric Factory Ballroom
Január 29/30 - New York, NY  Hammerstein Ballroom
Február 1 - Cleveland, OH  House Of Blues
Február 2 - Columbus, OH  PromoWest Pavilion
Február 4 - Detroit, MI  The Fillmore Detroit
Február 5 - Chicago, IL  Aragon Ballroom
Február 7 - Milwaukee, WI  The Eagles Ballroom
Február 8 - St. Paul, MN  Myth
Február 10 - St. Louis, MO The Pageant
Február 11 - Kansas City, MO Uptown Theatre
Február 13 - Denver, CO  The Fillmore Auditorium
Február 14 - Magna, UT  Saltair Resort Main Pavilion
Február 17 - Vancouver, BC  Queen Elizabeth Theatre
Február 18 - Seattle, WA  Paramount Theatre
Február 20 - San Francisco, CA  Warfield Theatre
Február 22/23 - Los Angeles, CA The Wiltern
Február 25 - San Diego, CA  House Of Blues
Február 27 - Phoenix, AZ  Dodge Theatre
Február 29 - Dallas, TX  House Of Blues
Március 1 - Austin, TX Austin Music Hall
Március 2 - Houston, TX  Verizon Wireless Theater

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Kontynuować

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Kontynuować

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Kontynuować

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky