3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2024. július 1.

Duran Duran újra

Copyright:

A ’80-as és ’90-es éveket uraló, angol Synth-pop banda, a Duran Duran első öt stúdiólemeze – ’Duran Duran’, ’Rio’, ’Seven and the Ragged Tiger’, ’Notorious’, ’Big Thing’ – újra megjelenik 2024. július 19-én bakelit és CD formátumokban, újonnan maszterelt változatban.

Az 1981-ben kiadott ’Duran Duran’ volt az együttes debütáló albuma, mely az akkori újhullámos, szintopop mozgalomban jelentős mérföldkőnek számított. Olyan slágerek csendülnek fel rajta, mint a „Planet Earth” és a „Girls On Film”.

A következő évben adták ki ’Rio’ című lemezüket, mely folytatta elődjének sikerét és olyan kislemezekkel uralta az amerikai slágerlistákat a címadó dal mellett, mint a „Hungry Like The Wolf” és a „Save a Prayer”, melyek a mai napig a banda legtöbbet streamelt dalai közé tartoznak.

A ’Seven and the Ragged Tiger’ (1983) volt sokáig az utolsó lemez (egészen a 2004-es ’Astronaut’ albumig), amelyen az eredeti felállásban szerepeltek a tagok – Roger Taylor dobos, Nick Rhodes billentyűs, Simon Le Bon énekes, Andy Taylor gitáros és John Taylor basszusgitáros. Ez volt az első Duran kiadvány, amely az Egyesült Királyság slágerlistáinak 1. helyére került. A „The Reflex” című felvétel pedig felért a csúcsra az amerikai és a brit kislemezlistán egyaránt.

Az 1986-os ’Notorious’ korongon új zenei stílusra váltott az immár trióra szűkült banda (Roger és Andy Taylor váltak ki) és sokkal inkább a csipetnyi punk és diszkó elemekkel fűszerezett dance-rock műfaja felé vették az irányt. Idővel a rajongók kedvencévé vált újítás során a szerzemények – pl. címadó dal, „Skin Trade”, „A Matter of Feeling” – jóval kiforrottabbak és kifinomultabbak lettek.

A most megjelenő ötödik album a ’Big Thing’ (1988), melyen a három fős formáció tovább folytatta a különböző zenei stílusok felfedezését. A kiadvány a ’80-as évek végi változó zenei légkört tükrözi és a korábbi Duran-kiadásokhoz képest egy sokkal kísérletezőbb és elektronikusabb anyag. A legsikeresebb dalok között említhető az „All She Wants Is” és a „Do you Believe In Shame”.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 12.

A Coldplay így ünnepelte Dick Van Dyke születésnapját

A hollywoodi színész, Dick Van Dyke 99. születésnapját a Coldplay-jel ünneplte december közepén, ezzel is szeretteinket kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz. Tovább

2025. január 10.

Jön az új Pulp-lemez?

A többek között a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról ismert, sheffieldi Pulp rövid sajtóközleményben jelentette be, hogy lemezszerződést kötöttek a Rough Trade Records kiadóval. Tovább

2024. november 15.

Talking Heads: 77

2024. november 8-án újra kiadásra került a ‘Talking Heads: 77’ című, korszakalkotó album, mely fekete és neon zöld 2LP-n, valamint 3 CD/BR szettben lesz elérhető. Tovább

2024. november 14.

Albummegjelenés előtt itt a Linkin Park új dala

Megérkezett a „Two Faced”, a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a ’From Zero’ holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt. A új dalban az ikonikus nu-metal banda eredeti, ezredfordulónk jellegzetes, műfajteremtő hangzása köszön vissza. A zenekartagok elővették ünnepi öltönyüket és így álltak kamerák elé kísérő és egyben utolsó, felvezető videóklipjükben. Tovább

2024. november 4.

Romy és Sampha meghitt közös dala

A The xx mellett szólókarrierjével is egyre nagyobb sikereket elérő Romy és a szintén brit énekes-dalszerző-producer, Sampha tinikoruk óta barátok és egyben kollégák a Young kiadónál. Most egy közös dallal koronázzák meg sokéves kapcsolatukat: az "I'm on your team" nemrég a BBC Radio 1 "Hottest Record In The World" címkéjével debütált. A páros a szerzeményt Londonban rögzítette, miután 2023-ban mindketten megjelentették saját szólóalbumjaikat, a "LAHAI" és a "Mid Air" című lemezeket. A track társproducere és társszerzője a Doveman néven is alkotó Thomas Bartlett amerikai dalszerző-zongorista. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky