3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2008. június 18.

A világ leghosszabb koncertje

Copyright:

Megpróbálják visszahódítani a világcsúcsot a magyar zenészek! Újra a gitáré és a zenéé lesz a főszerep június 21. és 30. között Balatonfüreden, hiszen nemcsak a 3. nemzetközi balatonfüredi gitárfesztiválra kerül sor, hanem ismét lesz a „Világ leghosszabb koncertje” Guinness-rekordkísérlet is.

2007. július 1-től a magyarok tartották a „Világ leghosszabb koncertje” Guinness-rekordot, miután 192 órát játszottak egyfolytában a balatonfüredi Gitárnapok keretein belül. Kanada viszont nem hagyta annyiban, rátett nyolc órát – vagyis 200 órával világcsúcstartó lett -, így nyáron a magyarok újra megpróbálják visszahódítani a Guinness-rekorderek kitüntető címet.

A balatonfüredi Kisfaludy színpadon – ahova a belépés ingyenes – több mint 200 órán keresztül – megállás nélkül, 10 napon át éjjel-nappal szól majd a zene. Változás a tavalyihoz képest, hogy zeneileg bővült a kör: nemcsak olyan együttesek, zenészek szállnak be a rekordkísérletbe, amelyeknél a gitár főszerepet játszik, hanem bármilyen szólista, hangszer, hangszercsoport megjelenhet, így lesz például énekkar vagy rézfúvós is. A közel 100 klasszikus gitáros mellett a jazz, a latin, a világzene, a flamenco, a könnyűzene és a rock képviselői is helyet kapnak. És hogy valóban minden műfaj képviselteti magát, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fellépők között lesz a világzenei különdíjas gitárvirtuóz Andreas – aki tavaly befejezte a Guinnes-rekordot -, a könnyűzene közkedvelt hazai kiválósága, Bergendy, de ott lesz Shadows Hungary vagy a Csík zenekar is.

A nemzetközi gitárfesztivál megálmodója és kivitelezője, egyben a World Record kitalálója, Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, aki a fesztivál művészeti vezetője is. A 3. Nemzetközi Gitárfesztivál célja a klasszikus gitár - mint hangszer - és a klasszikus gitárzene hagyományának megőrzése, oktatása, kulturális programok szervezése, a kulturális örökség megóvása. Esténként az Anna Grand Hotel dísztermében belépőjegyek ellenében komolyzenei, jazz, world music és flamenco koncertekre is sor kerül, külföldi és magyar zenészek tolmácsolásában: a Grigoryan testvérek Ausztráliából, Margarita Escarpa Spanyolországból, Leo Witoszynskyj Ausztriából, spanyol flamenco tánccsoport, a hazaiak közül pedig a Katona duó, Paulkovics Pál, Szabó Sándor és Csáky András is fellép. Napközben a Kisfaludy színpad mellett a galériában hangszerkiállításokra, kotta- és CD-vásárra is számíthat a nagyérdemű.  Délelőttönként work shopokon és mesterkurzusokon mélyülhetnek el a gitározás tudományában az érdeklődők, a fenti művészek mellett a világ egyik leghíresebb professzora, a kubai Leo Brouwer június 23-án és 24-én tart kurzust – kora miatt várhatóan többet nem jön Magyarországra -, míg a flamencogitározás rejtelmeibe június 29-én a hazai klasszis, Andreas avatja be a tanulni vágyókat.

Az előző esztendőhöz hasonlóan június 21-én, 15 órától kezdődően idén sem marad el a rekordkísérlet élő, internetes közvetítése, melynek köszönhetően tavaly közel 500 ezren látták a csúcsdöntést az egész világon.

Eötvös József: „Tavaly mindenki úgy ment haza, hogy 2008-ban ugyanígy, ugyanitt. Akkor még nem gondoltam komolyan, de mivel a kanadaiak megdöntötték világcsúcsunkat, és utána itthonról többen is érdeklődtek, hogy mikor lesz újra Guinness, természetesen megint belevágtunk. Az idei Guinness igazi csemege, hiszen nemcsak a gitár játssza a főszerepet, a gitárfesztiválon persze igen, ahol több különlegességre is számíthat a nagyérdemű.”

Andreas: „ Nagyon örülök, hogy idén is megkeresett Eötvös tanár úr,  s mivel a zene és a hangszer szeretete is összeköt minket, ismét igent mondtam. Külön megtiszteltetés, hogy arra is felkért, én tartsam meg a flamenco mesterkurzust.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. More

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. More

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. More

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. More

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky