2008. június 17. | déka

Hát volt aki megszívta a péntek 13-át - galéria!

Mike Patton Quartet, június 13., A38 | Remegve álltunk az A38 hajó bejáratánál. Egyrészt, mert rohadt hideg szél fújt, másrészt tudtuk, hogy perceken belül Mike Patton és a Zu muzsikál nekünk. A péntek tizenharmadikai koncert egyeseknek nagy megfejtés volt, mások nem értették, hogy mi a franc volt ez az egész.

Nem voltak elvárásaim a performansszal kapcsolatban. Amit tudtam, annyi volt, hogy Mike Patton korunk egyik igen zseniális zeneszerzője, és hogy egy olasz jazzpunk-noise-rock trióval áll színpadra. Amit kaptam, az körülbelül fedte az információkat, bizonyos szemszögből. Bár igyekeztem profin viselkedni, és félretenni ellenséges érzéseimet a szervezést illetően, hiába koncentráltam az előadásra (aztán mivel ez nem vált be, hiába próbáltam ellazulni), be kell vallanom, ez a koncert nekem nem tetszett.

Másfél órát várakoztattak minket kint, a dermesztő szélben, az A38-ra vezető híd rogyásig tömve rajongókkal. Szerencsére egy idő után a mindenkit kikészítő (finoman szólva is) illuminált, rózsaszínhajú punk is eltűnt végre, ez azonban nem jelentette azt, hogy kevésbé idegesített minket, hogy egy büdös szót sem mondtak arról, miért nem mehetünk le legalább a ruhatár környékére.

Természetesen mindenkinek volt némi sejtése a késés okáról – „talán még zajlik a beállás”, „talán a mesternek szüksége van egy kis nyugalommra”. Mikor végre lejutottunk, mindenki megrohanta a bárt, így jószerével senki sem figyelt az előzenekarként tevékenykedő DJ (egyébként egész kellemes) szettjére. Mi több, néhány (hogy is mondjam?) tuskó ordibálni és fütyülni kezdett a színpad felé, hogy húzzon már el szerencsétlen srác. Egyébként a közönség meglehetősen vegyes összetételű volt, az egyszerű punk-tól kezdve, a kiöregedett Marianne Faithfull-hasonmáson át, a Subscribe énekeséig és Németh Juciig bezárólag rengeteg színes figura, és ami meglepő; szőke nőcik.

Végül több mint másfél órás késéssel elkezdődött a koncert, a tömeg pedig vad őrjöngésbe kezdett. Volt követendő példa, ugyanis Mike Patton sem tagadta meg önmagát, hozta az őrült figurát, egészen úgy festett a pódiumon, mint egy bespeedezett, üldözési mániás, a gonosz szerepében tündöklő Mickey Rourke.

A körülbelül egy órás szettnek minden cseppjét itta a közönség, és bár egy ismerősömmel is összefutottam, aki a hálás publikum egy tagjaként képviselve magát csak ennyit mondott; „Kurva jó volt! Ez egy isten!”, nekem nem nyújtott esztétikai élményt, ha a szó hagyományos értelmében nézzük.

A péntek tizenhárom számomra megfejtésnek kevés volt, minden másnak pedig sok. Úgy tűnik azonban, az én készülékemben van a hiba, nem Mike Patton gépparkjában. A mikrofonon, és minden egyéb más hangfelvevő képességgel megáldott kütyün keresztül üvöltöző showman előadása olyan szinten volt neutrális számomra, mint a közgazdaságtan. Gőzöm sincs, mi okozta a tömeg extázisát, és a mellettem álló két párocska (egy meleg és egy hetero) örömét.

A csúcspillanatok közé tartozik, mikor egy kitartott basszushangtól majdnem rosszul lettem, a másik a hihetetlenül ötletes húzás, miszerint a gitárhúrokat cintányérral kell reszelni, illetve mikor megláttam egy félmeztelen bodysurfer csákó hátát, amiből ömlött a vér, miután egy irgalmatlanul nagyon zanyált a törött sörösüvegekre. Ennek ellenére – mint mondtam – a buli hatalmas volt (és a csákó is szörfölt tovább…). Szerencsére nem voltam egyedül, találtam még egy embert, aki csatlakozott hozzám az értetlenkedők klubjába, és végül arra jutottunk, hogy Patton túl destruktív, túl kísérletező, túl kaotikus. Mi pedig az építkező, teremtő muzsikát kedveljük.

Az egy órás szett után Patton még lenyomott egy negyedórás ráadást, aztán miután még egyszer – az örjöngő tömeg hatására - kijöttek meghajolni, mindenki nyugovóra tért. Annyi biztos, a maga nemében emlékezetes és egyedül álló esemény volt, és valóban megragadt az élmény, de nem azért, mert annyira jó volt. Tisztelem azokat, akik átszellemülten érezték magukat azon az estén, néha bizony tényleg ki kell ereszteni a gőzt. Úgy tűnik azonban, én még nem értem meg a nulladik típusú találkozásokra.

déka

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comments

kkukak	2008. jún.. 18.  01:51	1
az bizony szomorú

Teljes fórum