3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2021. május 7.

Új albummal lepi meg rajongóit a Maroon 5

Copyright:

A Jordi 2021. június 11-én jelenik meg, az album előtt egy héttel pedig ismét virtuális színpadra áll a háromszoros Grammy-díjas zenekar. Június 4-én ugyanis újabb streamkoncertet adnak az American Express Unstaged sorozatának részeként, és itt már a közelgő lemezről is játszanak majd dalokat.

Bár a Jordi tracklistjét egyelőre még nem fedte fel a zenekar, annyi tudható, hogy a Megan Thee Stallionnel közös Beautiful Mistakes mellett a Memories és a Nobody’s Love is felkerült rá. A lemez producere J Kash, aki a Maroon 5 mellett olyan szupersztárokkal is együtt dolgozott korábban, mint Katy Perry, Selena Gomez, a OneRepublic, Nicki Minaj, vagy a One Direction.

A Maroon 5 csaknem húsz éve, 2002-ben robbant be Songs About Jane című albumával, amelyen a This Love is szerepel. Zenéjük, amely az R&B és a rock tökéletes elegye, hamar megnyerte magának a zenekritikusokat, és persze egy csapásra hatalmas rajongótáborra tettek szert. Pályafutásuk során három Grammy-díjat nyertek, több, mint 75 millió albumot adtak el, lemezeik pedig csaknem 40 országban érték el az arany vagy platina minősítést.

Előző albumuk, a Red Pill Blues legnagyobb slágere a Cardi B-vel közös Girls Like You, amelynek klipje 2018-ban a legnézettebb VEVO-s videó volt több, mint 3 milliárd streammel. A dal hetekig vezette a slágerlistákat, köztük a Billboardét is, és Spotify-on is több, mint 1.2 milliárdszor hallgatták meg.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Weiter

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Weiter

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky