3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2021. március 25.

Sting legendás duettjei egy helyen: megjelent a Duets

Copyright:

A 17-szeres Grammy-díjas énekes nemcsak a The Police sikereivel, valamint szóló dalaival írta be magát a poptörténelembe, hanem olyan duettekkel is, mint a Cheb Mamival közös Desert Rose, az It’s Probably Me Eric Claptonnal, vagy a 44/876, Shaggy közreműködésével.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Legújabb lemezén ezekből hallhatunk egy összeállítást – a fentiek mellett olyan ikonikus előadókkal, mint Mary J. Blige, Herbie Hancock, Annie Lennox, Myléne Farmer vagy Melody Gardot. Sőt, egy eddig kiadatlan dal is felkerült az albumra: a Zuccheróval közös September producere Sting és a szintén többszörös Grammy-díjas Robert Orton volt.

Sting korunk egyik legmeghatározóbb szólóelőadója: a Grammyk mellett két Brit Awardsot, egy Golden Globe-ot, négy Oscar- és egy Tony-jelölést is magáénak tudhat; eddigi karrierje során pedig nagyjából százmillió albumot adott el, a The Police lemezeit is beleszámítva.

Emellett több emberi jogi szervezetet támogat, ilyen például az Amnesty International és a Live Aid. Feleségével, Trudie Stylerrel együtt alapította a Rainforest Fundot 1989-ben az esőerdők védelme érdekében, ezzel együtt felhívva a figyelmet bolygónk veszélyesztetett és véges erőforrásaira. A szervezet fennállása óta egy globális hálózatot hozott létre, ahol több, mint 20 ország működik együtt három kontinensen.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Weiter

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Weiter

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Weiter

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Weiter

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky