Megjelent a Muse következő stúdióalbumának, a 2nd Law című korongnak az első és egyben az egyik legnagyobb költségvetésű videoklipje, a Medness. A videoklip megosztotta az embereket, van, aki szerint hatalmasat alkottak a brit zenészek, mások szerint viszont katasztrófa lett.
A futurisztikus klipben két fiatal dohányzik egy üres metrószerelvényben, miközben kint összecsapnak, a roham rendőrök a rendbontókkal. Az ütközet közepette a pár egyre közelebb kerül egymáshoz. A videóban természetesen a zenekar tagjai is feltűnnek, egy speciális fény effektekkel kialakított sötét szobában zenélnek. Amikor elcsattan az a pár között az a bizonyos csók, akkor már minden a feje tetejére áll, és kitör az őrület.
Matt Bellamy, az énekes nem régiben azt mondta hogy: „Nem érdekel minket, ha az emberek nem feltétlenül vesznek komolyan dalokat, 100%-osan. Nem félünk a mi különcségünktől, nem félünk átmenni afféle Monty Python rockba.”
Mindent összevetve azonban meglehetősen megosztotta az embereket, van, aki szerint hatalmasat alkottak a brit zenészek, mások szerint viszont katasztrófa lett. Ti mit gondoltok?
Szerintem megérte ennyi pénzt fektetni a klipbe, mert szuper lett. Bár még mindig ez a kedvencem a Muse-tól: [link] Remélem mind2t nyomják majd a novemberi koncertjükön az Arénában.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Weiter
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter