3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hónap zenekara

2004. július 6.

A hónap zenekara lettünk Júniusban!!! köszönjük!!!

Copyright:

myMusic.hu: Sziasztok! Hányan vagytok itt az Arcana-ból?

Arcana: Itt van a teljes Zenekar: Bacsi, Joe, Tomi, Atti, Szalo!

myMusic.hu: Ehhez gratulálok, eddig senkinek sem sikerült teljes legénységgel képviseltetnie magát. De úgy tűnik, hogy nálatok megvan a csapategység! Hogyan találtatok egymásra?

Arcana: Bacsi: Egy videoklip-forgatáson találkoztunk ismét Szalóval. Korábban már zenéltünk együtt. Mindketten üresjáratban voltunk éppen, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy jó kis zenekart. Szaló együtt dolgozott Tomival, hallotta, hogy a srác gitározgat, hát megkérdezte, lenne-e kedve velünk játszani. Így már hárman lettünk. Egy közös sörözés alkalmával megbeszéltük, mit is szeretnénk... a saját zenében egyetértettünk... és elindult a zenekar.

myMusic.hu: Ez eddig három, de mostanra öten lettetek. Vagyis két ember még hiányzik...

Arcana: Elkezdtünk számokat írni, de élőben nem tudtuk hárman megszólaltatni, ezért úgy döntöttünk, bővülünk. Az élő bulikhoz mindenképpen kellett még legalább két ember.
Joe Tomi gyerekkori barátja, és ő hívta, játsszon velünk. Dobost keresgéltünk jó darabig, míg megtaláltuk Attit. Azóta oszlopos tagjaivá váltak a zenekarnak! Közben néhány énekesnőt is elfogyasztott a zenekar, de még nem találtuk meg az igazit....

myMusic.hu: Ezek szerint tervben van egy énekesnő felvétele is? Az egyik feltöltött számotokban hallani női vokált, ő is egy "áldozat" volt?

Arcana: Énekesnőt már nem keresünk, a férfi vokál mellett döntöttünk, Joe bevált erre a célra is.

myMusic.hu: Mind pécsiek vagytok? Milyen gyakran tudtok összejönni próbálni?

Arcana: Igen, mindenki pécsi. A munka és a suli miatt sokszor vagyunk távol. De minden hétvégén próbálunk. Ha koncertre készülünk, természetesen megsokszorozódnak a próbák. Saját próbahelyünk van, így sokszor ketten-hárman is lemegyünk számokat írni, gyakorolni.

myMusic.hu: A számokat, úgy „hallottam”, többnyire Bacsi írja, vagy csak a szövegeket? A 13 számon kívül, ami a CD-re kerül, mennyi van még készen/félkészen?

Arcana: Ez így van! Tomi: Azé' én is követtem el pár számot... :-) A zenekarnak jelenleg kb. 20 saját száma van készen, de folymatosan dolgozunk a többin, rövidesen még 3-4 szám elkészül. A szövegekért leginkább Bacsi és Szaló felelnek, míg a zenei alapok Bacsi és Tomi fejéből pattannak ki...

myMusic.hu: Aha. Koncerteken melyik számoknak szokott sikere lenni a leginkább?

Arcana: A lendületesebb zenéket jobban kedveli a közönségünk, épp ezért ilyen irányba próbálunk haladni. Az új számainkat a lendületesség és a rockos alap jellemzi, megőrizve a populáris dallamvilágot.

myMusic.hu: Értem, bár konkrét számokra gondoltam... Van-e kedvencetek, és kinek melyik?

Arcana: Tomi: Nekem ennyi jár! (mer' én írtam ) :-)

Bacsi: A válasz: Gyújts meg

Joe: Furcsa Tájakon, Nekem ennyi jár

Atti: Nekem ennyi jár, Gyújtsd meg

Szalo: Hajt a vérem, Nekem ennyi jár, In Memoriam (mert ez nagyon közel áll hozzám)

myMusic.hu: Akkor úgy látom, a „Nekem ennyi jár” arat... Véletlenül épp azt hallgatom, de ennek 25% volt az esélye, mert csak 4 számot töltöttetek fel hozzánk... Ha jól láttam, a többiből csak részletet lehet letölteni a honlapotokról? Hol készültek a felvételek?

Arcana: Igen, jelenleg ez a favorit. Az új számainkat mindig jobban szeretjük.
A felvételek egy magánstúdióban készültek (Planet records), ami egy régi jó barátunk stúdiója. A részletekkel csak az érdeklődést szeretnénk felkelteni a zenekar iránt, a teljes verzió a koncerteken hallható, illetve megvásárolható a zenekartól.

myMusic.hu: Mikor volt az első koncert? 2000-ben alakultatok, de a honlapon a legrégebbi a 2002-es. Előtte csak próbáltatok, vagy már akkor is voltak koncertek?

Arcana: 2000 év végén alakult a zenekar, 2001 ben megvolt az első demónk. Nem volt kész koncertanyagunk, mert nem akartunk feldolgozásokat játszani, ezért az első koncert csak 2002-ben volt. Ekkorra állt össze egy kb. 45 perces műsor saját számokból, amivel már színpadra állhattunk. Sok idő ment el a tagok keresésével.

myMusic.hu: Igen, ez mindenhol nehezen indul be, és saját számokat nem is lehet összehozni két hét alatt... de elég tisztelendő dolog, hogy csak sajátot játszotok. A fellépések élőben szoktak menni? Ezt csak azért kérdezem, mert ebben a műfajban (mert hiszen inkább pop-ról van szó) sajnos ritka az élő produkció. Vállaltatok már olyat, ami nem élő volt?

Arcana: A fellépések mindig élőben mennek, ehhez ragaszkodunk, és nem tervezünk playback bulikon tátogni. :-) Van két olyan számunk (Fogy az idő, Kérted mondjam el), aminek az eredeti változata egy olasz előadótól származik. Magyar szöveget írtunk rá, és egy kicsit áthangszereltük. Nagyon szeretjük ezeket a számokat, ezért is kerültek fel a demó lemezre.

myMusic.hu: A stílus, amit játszotok, olyan szempontból ritka, hogy a legtöbb hasonló (4-5 tagú élőben játszó) zenekar kemény zenét játszik, és többnyire rockfesztiválokon lépnek fel. Mennyire van lehetőség koncertezni?

Arcana: Sajnos viszonylag kevés lehetőségünk van. Ez a kör elág zárt, és a már „befutott” zenekarokat hívják mindenhova. Leginkább a fesztivalok közönsége a mi közönségünk, de igyexünk minél ismertebbé vállni, és ezért próbálunk saját magunknak koncerteket szervezni, plakatragasztás stb.. gondolom ismerős… :-)

myMusic.hu: Igen számítottam rá, hogy hasonló választ kapok. Azért rossz, mert szerintem a myMusic-on több olyan zenekar van, akik simán lehetnének a playback-sztárok helyén a színpadon...

Arcana: Úgy tapasztaltuk, hogy a rockfesztiválok közönsége inkább a keményebb zenét részesíti előnyben, ezért itt nem is igazán próbálkozunk. Keressük még azt az embert (managert), aki segítségünkre lehet mindezek megszervezésében (sok sok buliii!), hogy mi igazán csak a zenével foglalkozhassunk.

myMusic.hu: Remélem, minél előbb megtaláljátok és még több helyen láthatunk titeket! Melyik volt a legsikeresebb koncertetek?

Arcana: Tavaly játszottunk a pécsi "Gasztro" fesztiválon, ahol elég nagy számú közönség volt, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Szerintem ez volt a legsikeresebb. De amíg a zenekar neve nem kerül be a köztudatba, addig sajnos kilincselnünk kell a nagyobb, fesztivál jellegű rendezvényeken való szereplésért. A média szerepe ebben is, mint mindenben, óriási...

myMusic.hu: Ezen a Gasztro felsztiválon mekkora közönség előtt játszottatok?

Arcana: Kb. 400-500 ember

myMusic.hu: Az azért szép! Ha jól olvastam, egyikőtöknek nemrég bekötötték a fejét, ha igaz a hír, gratulálunk mi is! Ez mennyire befolyásolja a zenekart? A többieknél volt már hasonló eset?

Arcana: Igen, a hír igaz! Tomi elkelt. Bacsi már régen! :-) A többiek még keresgélnek...

myMusic.hu: Mit vártok a következő 1-2 évtől? Mik a tervek?

Arcana: Terveink? Minél több buli, lemezfelvétel. Szeretnénk a zenénket minél több emberrel megismertetni és megszerettetni. Ehhez szükség van a sok sok koncertre. És egy kiadó által szponzorált lemezre, ami a leghőbb vágyunk. :-)

myMusic.hu: Ezek szerint előbb kiadót szeretnétek találni, CD-t nem akartok kiadó nélkül, ugye?

Arcana: A demóanyag készen van, és talán már a nagylemez anyaga is. Ezt viszont már csak kiadó által szeretnénk megjelentetni. Hiába gyártunk saját kiadású CD-ket, a helyzet nem fog változni kiadó nélkül, ezt mindannyian jól tudjuk. Így számunkra most a legfontosabb lenne egy kiadó, és megfelelő támogatottság.

myMusic.hu: Értem. Aki koncerten szeretni látni titeket, az mit csináljon? Nyáron hol lesztek láthatóak, mi a követező nagy buli?

Arcana: Valószínűleg legközelebb a zenekar a "pécsi napokon" lesz látható, illetve kisebb klubos fellépések várhatóak, ezekről folyamatos tájékoztatást adunk a zenekar honlapján.

myMusic.hu: ...és remélem nálunk is fent lesz, érdemes, mivel egyre többen olvassák.... :-) Egyébként tetszett a honlapotok, ritka az igényesen megcsinált lap még a profiknál is. Flash-es, áttekinthető, és jól is néz ki... saját gyártmány?

Arcana: Természetesen minden koncertünk olvasható lesz a mymusic.hu oldalon is. Köszi a honlap kritikát, igyexünk áttekinthetővé tenni és karbantartani. A zenekar egy közeli barátja keze munkáját dicséri. A háttérdizájn egyébként a demólemezünk borítója. Az új számokkal kiegészített demóból egyet elküldenénk nektek szívesen.

myMusic.hu: Ezt külön köszönjük! Tényleg jó az oldal, egyedül a lap tetején lévő reklámcsík nem tetszett... :-)

Arcana: a reklámcsíkról sajna nem tehetünk :-) a saját domain hamarosan kész lesz...

myMusic.hu: Apropó, a honlapotokon olvasott bemutatkozások alapján nem ilyen stílust vártam volna az együttestől... Ott olyan kedvenceket említettetek mint a Kiss, Guns’n’Roses vagy a Haloween. Kinek mi a kedvence most, ha csak egy zenekart lehet említeni?

Arcana: Kedvenc zenekar :-) No most figyelj! ARCANA!!!!!!!!!! :-) No de komolyan a jelenlegi kedvencek:

Bacsi: Linkin Park
Joe: U2
Tomi: KISS
Atti: Richie Sambora
Szalo: Bon Jovi

myMusic.hu: Oké, nem kínozlak titeket tovább :-) Köszönöm, hogy rendelkezésre álltatok, köszi az interjút!

Arcana: Mi is köszönjük! Jó éjt!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. szeptember 12.

A Láma Dalai: Hullamosós-ordítozás – bármi jöhet!

Mostanában még a csapból is az az elképesztően gagyi történet folyik, hogy maga a dalai láma sem teheti be tibetiként a lábát Magyarországra. A kérdés csupán az, hogy ugyan miért is tenné, vagy akarná egyáltalán mindezt, arról nem is beszélve, hogy dalai lámákból… jobban mondva lámai dalokból van nekünk épp elég! A Láma Dalaira keresztelt formáció júliusban nyerte el a mymusic-nál a Hónap Zenekara címet – ezzel kapcsolatban Bíró Zoltánt, a zenekar dobosát kérdeztük. Tovább

2008. augusztus 8.

Mc Dózi : Ki lépett másodiknak a Holdra? Kit érdekel?

Ismét egy korábbi elmaradt interjúval frissítünk fel titeket a nyári hőségben, májusban ugyanis a Mc Dózi kapta a legtöbb szavazatot a MyMusic.hu olvasóitól. Pedig az ő nevét már régóta ismernünk kellene, ahol feltűnik, szinte mindig osztatlan sikert arat, generációjának egyik legtehetségesebb Mc-je. Tovább

2008. július 21.

KHCS: Jó magyar szokás szerint leülünk sörözni

A MyMusic.hu olvasói közül már biztosan sokan tudják, hogy mit is takar a KHCS elnevezés. A Keleti Hangsáv Csatornája, vagyis Boruzs Tibor (Gőte), Farkas Máté (Matt) és Orvos-Nagy Viktor (Onu) hip-hop formációja tavaly alakult, de júniusban a ti szavazataitok alapján már a hónap zenekara lettek itt a mymusic.hu-n. Ebből az alkalomból a zenéjükről, a hip-hop műfaj helyzetéről és a terveikről meséltek nekünk. Tovább

2008. március 17.

A februári győztes: Hegylakók

2008. február együttese a Hegylakók zenekar volt, a közönség szavazatai alapján. Jutalmuk harmincezer forintnyi stúdióidő, és egy koncertlehetőség, amire múlt csütörtökön került sor a Rézmál Kávézóban. Ezután beszélgettünk a négytagú budapesti együttessel. Fülbemászó dallamok, lírai szövegek, stadionrock-hatások – már csak a stadion hiányzik. Tovább

2008. március 12.

A januári győztes: Deadnight

A MyMusic oldalán a ti szavazataitok alapján a januári legjobb a füzesabonyi death metal banda, a Deadnight lett. A 2004 óta működőcsapat tavaly jelentette meg a Foredoomed to Failure című anyagát, idén pedig már a következő EP-re készül. A Mymusic kérdéseire az énekes, Fazekas Béla Béci válaszolt a csapat nevében. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky