3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. augusztus 28.

Helo – itt a Long Story Short! első nagylemeze

Copyright:

A Long Story Short! fiatal csapata 2017 óta rendületlenül hozza napsütötte, laza pop-punk dalait, melyekről elsőként a kaliforniai bandák ugorhatnak be. Most itt a zenekar első nagylemeze, a javarészt magyar számokat tartalmazó Helo, mely jól bemutatja a srácok életfelfogását. A lemez élőben 2020. szeptember 5-én, a TRIP Hajón debütál.

A Long Story Short! napsütötte pop-punk zenéjét hallgatva megelevenednek a legvadabb nyári élmények a hajnalig tartó bulikkal, haverokkal, csajokkal töltött estékkel és a folyamatos kalandkeresés, ami a tinédzser korból a szabadságba kiszakadt egyetemisták világát is jellemzi. Dalaikban is ott van mindez: a szerelem, az elmúlás, a düh, az elbukás, majd az újból felállás, egyszóval amik a srácok mindennapjait is áthatja. A zenekar  eddig egy kislemezt jelentetett meg, idén pedig bekerült a Hangfoglaló Program induló előadói közé és Egyedi Peti produceri segítségével rögzítették bemutatkozó nagylemezüket (aki egyébként a Talán holnap c. számban gitározik is). A Helón a korábbiaktól eltérően már több magyar dal is található, köztük a nemrég klipet kapott Leléptél is és a címadó Helo, melyet egy belsős poén miatt a csapat következetesen egy l-el ír: „Mindenképpen akartunk írni egy Helo című számot, mivel ez a bemutatkozás szigorúan egy "l"-lel, a zenekarunk arculata, és szinte védjegye”- mesélik.

„Az albumnak nincs konkrét tematikája, olyan lemezt szerettünk volna készíteni, mint amilyenek mi is vagyunk: nem érdekel minket egyszerre csak egy dolog, mindig több minden foglalkoztat négyünket, és a céljainkat, vágyainkat, életfelfogásunkat, stílusunkat szerettük volna egybegyúrni ezen a lemezen” – fűzi hozz Marschall György a csapat frontembere. – „A dalokat is többféleképpen lehet értelmezni, vegyük például a Talán holnapot: a vágyakozás mindig minden pillanatban ott van az ember életében, de máshogy csapódik le a különböző élethelyzetekben. Mi után vágyakozunk? A szerelmünk után? Elvesztett, vagy elhagyott családtagjaink után? A szebb- és boldogabb élet után? A dalban ezt szerettük volna összefoglalni, hogy az ember mindig vágyódik valami után, de az élethelyzetéből fakadóan lehet ez „egyszerűbb”, illetve „bonyolultabb” vágyakozás.”

 

 

A lemezt Szegeden vették fel a Miracle Sound stúdióban: „Maga a felvétel és az 7-8 nap kifejezetten mókásra sikeredett. Rengeteget hülyültünk, de persze a munkát is keményen vettük. Az első session előtt Bálint elkapott egy elég combos gyomorrontást, ezért ő a lemez első felénél (amikor nem játszotta fel a részét) az ágyban szenvedett, és a szárazkekszen kívül más nem ment le a torkán. De persze ezt nem felejtette el pótolni, így a második sessiönben ő nyerte meg a nemzeti sör- és kevertivó versenyt”.

Az album elérhető az összes online zenei szolgáltatónál, de CD formájában is beszerezhető lesz. A lemezbemutató szeptember 5-én lesz a TRIP Hajón, a LongStoryShort! vendégei pedig a Sniffyction és a Jaffa68 lesznek.

Long Story Short! Lemezbemutató koncert
Vendégek: Sniffyction, Jaffa68
2020. szeptember 5. 18:00
TRIP Hajó
Jegyek: 1500 Ft / 2000 Ft

Jegyek ITT!

Event

Kövesd őket!
Facebook   
Instagram
YouTube
Spotify
iTunes
Deezer
My Summer EP
YouTube
Spotify
Deezer
iTunes
Klip
Is This World Alright?
Stay
Leléptél

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky