3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. augusztus 15.

Premier! Hosszú idő után új számmal jelentkezik a Fák Alatt

Copyright:

A Rombolj című dal központi témája, hogy azelőtt, hogy építeni tudnánk, néha először rombolni kell. Ettől függetlenül a hangsúly nagyon is az építésen van. Így a destruktív cím ellenére ez egy nagyon is pozitív szám, ami a továbblépésre buzdít. Legalábbis a Fák Alatt így tesz!

A klip alapötlete egy barcelonai szokásra épül, ami azt jelenti, hogy Szentivánéjkor azokat a tárgyakat, amelyekhez rossz emlékek kötődnek, az emberek hatalmas örömtüzeken elégetik. Itt egy párkapcsolat traumáihoz kötődő emlékeket égeti el szimbolikusan a főszereplő pár, ezután pedig megtisztulva, harag nélkül tudják folytatni az életüket.

A számról Pál Gergely, a zenekar frontembere nyilatkozott:
“A Rombolj valamikor még a télen került rögzítésre, méghozzá a Cloud9+ basszusgitárosának, Biksi Gábornak a produceri közreműködésével. Ugye a mi évünket is átrendezte a vírus, emiatt tolódott sokat a szám megjelenése, véglegesítése is. Aztán rájöttünk, hogy a Dunyhaforradalomhoz hasonlóan ez a szám is kapott így egy új másodlagos jelentést. “

Az új dalunkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy bár a pandémia sok mindent lerombolt, alapjaiban átrendezte az életünket, ezt felfoghatjuk lehetőségként is. Ez lehet az a rombolás, ami esélyt adhat valami szebbnek, jobbnak a felépítésére.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky