3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2020. június 12.

Megérkezett az új Artica Sound album!

Copyright:

Megjelent az Artica Sound második, Eső című albuma. A 2017-ben alakult együttes komplex hangzásával és erőteljes szövegvilágával folytatja a megkezdett zenei utazást…

„Az Artica egy igazi közösség. Amint születik egy új dal és kész a demó, küldöm a srácoknak, mert azonnal ráugranak és ötletelnek rajta tovább. Minden új dal egy ajándék magunknak és a közönségnek. Célunk a folyamatos jelenlét, alkotás-próba-koncert, és évente jelentkezni új középlemezzel, videókkal.” – fejti ki Leoo, a zenekar frontembere.
 
„Ezen a lemezen is az elektro-punk-akusztik találkozik a költészettel.”

Az első, címadó dal az Eső - amelyhez korábban már videó is készült - egy elektronikus blues. Az ember a megpróbáltatások között keresi a kiutat, várja a mindent elmosó esőt.
A második a Karma egy húzós cyberpunk, masszív groove-okkal, játékos, ’létfilozófikus’ szöveggel. A következő szám Nagy László Ki viszi át a szerelmemet című csodálatos versének megzenésítése articas felfogásban: lebegős elektro, majd pörgős d’n’b metál gitárokkal, és a zenekar dobosa, a színészként is ismert Varga Rókus verselésével. A lemez utolsó előtti track-je a Viking. „Erősen hatottak ránk az északi saga-k, és emléket állítunk benne a barbár szakállas férfiaknak, akik jelentősen átformálták a korai Európát. A dal erős elektro-metál darab lett, nagy kedvencünk!”

„A záró dal az Álom, a zenekar új himnusza, a reményről és a megváltásról.  Különösen aktuálissá vált napjainkban, amikor egy Világ várja a bezárkózás és szorongás végét. A dal akusztikus gitáron született és végső formájában is megtartotta soul-os jellegét.”

Az Eső című EP 2020. május végén jelent meg az összes online platformon. A zenei anyagot a korábbi Mandala LP-vel együtt CD és bakelit formában is tervezi megjelentetni az együttes. Hamarosan újabb Artica videók is napvilágot látnak a Karma és az Álom című dalokhoz.

Hallgasd meg az új albumot ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky