3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2020. február 6.

Új New Level Empire lemez!

Copyright:

Megtörténünk címen megjelenik a harmadik NLE album, amelynek bemutató koncertje március 21-én lesz az Instantban.

„Megtörténtünk. Méghozzá harmadszorra is!” – jelentette be Zola frappánsan harmadik nagylemezük megjelenését.

Legutóbbi, egyben első magyar nyelvű NLE albumon olyan dalok kaptak helyet, mint a Valahol vagy a Belédfulladnék. Azóta számtalan rádiós slágerré érett szerzeménye jelent meg a csapatnak, köztük a Republic-kal közös Valódi vagy a lemez címadó dala, a Megtörténtünk… Aktuálissá vált, hogy ismét összefoglalják az utóbbi évek terméseit. A korábbi kiadványok koncepcióját megtartva ismét egy nyolc track-es anyagot rakott össze a zenekar.

„2020 év elejét stúdiómunkával indítottuk, hogy felvegyük a legfrissebb dalainkat is, így a jól ismert slágerek mellett vadonatúj dalok is rákerülnek az új albumra.” – osztja meg velünk Zola.

A friss anyaghoz természetesen lemezbemutató is jár: március 21-én a budapesti Instantban találkozhatunk a zenekarral.


New Level Empire – Megtörténtünk lemezbemutató koncert
2020. március 21., szombat, 19:00–22:00
Instant-Fogas Komplexum (Akácfa utca 49-51., Budapest, 1073)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Kontynuować

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Kontynuować

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky