3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2020. január 30.

Óriási tömegzenélés lesz Dunaújvárosban . MTV CITYROCKS 2020 - DUNAÚJVÁROS

Copyright:

2020. július 25-én Dunaújvárosban lép fel Magyarország legnagyobb rockzenekara. A CityRocks Produkció a szegedi 2018-as és a kecskeméti 2019-es nagykoncert után idén harmadszorra rendezi meg hazánk legnagyobb rockzenei flashmobját. A Music Television magyar szerkesztősége is csatlakozik az eseményhez, így a program neve idén: MTV CityRocks 2020 - Dunaújváros.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A Szalki-szigeten megrendezendő koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani az előre kiválasztott dalokat.

Gajda Ferenc főszervező elmondta: az eddigi két rendezvény mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten is óriási sikert aratott. A helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, de a koncertekről készül kisfilmek is hatalmas érdeklődést váltottak ki, 50 milliónál is többen látták azokat világszerte, és a nemzetközi szaksajtó is beszámolt róluk.

Gajda Ferenc hozzátette, az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden 400-an, Kecskeméten már 500-an zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő 6, a legidősebb 71 éves volt. A profi zenészek mellett voltak kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, vagy akár a nyugdíjhoz közelítő rutinos rockerek, otthon saját örömükre zenélők és a munka mellett egy (vagy több) bandában játszó félhivatásosok is. A szervezők alapvető célkitűzése – az élő zene népszerűsítése mellett – egy összetartó, zenét szerető és művelő közösség kialakítása.


Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere az MTV CITYROCKS nyári koncertjével kapcsolatban elmondta, nagyon boldog, hogy a város adhat otthont a nemzetközileg is elismert óriászenekarnak. Hozzátette, Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Emellett a városban élők is nagyon szeretik az élő, igényes könnyűzenét, így jó helyre került az idei rockflashmob. Mint ahogy korábban a kecskeméti polgármester, úgy ő is jelentkezni fog - mondta -, hogy tagja legyen a nagyzenekarnak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. More

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. More

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. More

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. More

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky