3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2020. január 14.

Beethovent ünnepli a világ

Copyright:

A Kínai Filharmonikus Zenekar vendégjátéka nyitja a Beethoven évet a Pannon Filharmonikusoknál. 2020-ban az egész világ Beethoven születésének 250 éves jubileumát ünnepli, mely során a nagy zeneszerző művei sorra csendülnek fel nívós zenekarok előadásában a legismertebb koncerttermek mindegyikében. Nem meglepő tehát, hogy a Pannon Filharmonikusok kínálatában is számos előadáson hallhatjuk a kivételes komponista műveit nemcsak a 2019/2020-as évad második felében, januártól júniusig, hanem ezt követően is a szeptembertől induló szezonban.

Egészen az év végéig lesz alkalma a közönségnek együtt ünnepelni az együttessel, sőt a vállalkozó kedvű amatőr muzsikusok a Pannon Filharmonikusok zenészeihez csatlakozva nemcsak hallgathatják, hanem elő is adhatják Beethoven műveit a tavaszi Classical Chill out koncerten.

A Beethoven év programjainak sora a Kínai Filharmonikus Zenekar vendégjátékával veszi kezdetét január 13-án a Kodály Központban. Kína egyik legifjabb és legdinamikusabb szimfonikus együttese a Pannon Filharmonikusok meghívására érkezik a városunkba. A hangversenyen a kivételesen tehetséges ifjú kínai zongoracsillag, Serena Wang Beethoven C-dúr zongoraversenyét játssza el, és az est során Guo Wenjing bambuszfuvola-versenye is felcsendül, melynek különleges hangszerét Wei Sijun szólaltatja meg.
A keleti kultúra iránt érdeklődőket a koncert előtt a kínai Boldog Tavasz Ünnep kapcsán 17.00 órától kínai kézműves foglalkozás is várja a Kodály Központban a pécsi Konfuciusz Intézet szervezésében, ahol kipróbálhatják a lámpakészítést, a kalligráfiát, a kínai csomózást, papírtányér festést vagy a szilvafa virágának festését tintafújással.

Nem kell sokat várni, hogy a következő Beethoven mű felcsendüljön a Kodály Központban, hiszen január 18-án a Hősök című hangversenyen a zeneszerző III. (Eroica) szimfónia című darabja lesz hallható a Pannon Filharmonikusok előadásában, maestro Gilbert Varga vezényletével.

Pécs zenekara hosszú évek óta rendszeres fellépője a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maraton sorozatának, mely az idei évben sincs másként. A február 2-i esemény középpontjában természetesen Beethoven áll, akitől Vass András állandó karmester vezetésével a III. Leonóra nyitányt és a gyönyörű VIII. szimfóniát játssza el a közönségnek a Pannon Filharmonikusok.

Az együttes Művészbejáró néven futó kamarasorozatának előadásain ebben az évadban a közönség megismerheti, hogy Astor Piazzollának mit jelentett az ősz, a tél, a tavasz vagy éppen a nyár. A művészek mind a négy alkalommal az argentin zeneszerző Négy évszak Buenos Airesben művéből hoznak el egyet-egyet a közönségnek. A program azonban mindig kiegészül a fellépők más kedves darabjaival. Természetesen Beethoven sem maradhat ki a sorból, akitől március 19-én Esz-dúr szeptett I. tételét adják elő a PFZ zenészei.
Játsszunk együtt Beethovent! – olvasható a Pannon Filharmonikusok felhívásában, mely a zenekar egyik legújabb, elsősorban az egyetemista korosztályt megcélzó angol nyelvű sorozatához, a Classical Chill Out áprilisi előadásához kapcsolódik. A program érdekessége, hogy a megszokott széksorok helyett a bálteremmé alakított Kodály Központban, körasztalok mellett, egy pohár frissítővel a kezükben is élvezheti a közönség a zenekar játékát. A tavaszi előadáson azonban a zenészek sorában is kipróbálhatják magukat a PTE vállalkozó kedvű magyar és angol nyelvű diákjai és oktatói. A jelentkezőkből, akik három Beethoven mű közül választhatnak, meghallgatás során választják ki azokat, akik színpadra lépnek. Április 1-jén az Egmont-nyitány, a VII. szimfónia II. tétele és a VIII. szimfónia II. tétele a PTE amatőr hangszereseinek és a PFZ kivételes művészeinek együtt muzsikálásának köszönhetően minden bizonnyal olyan formában hangzik el, amit máskor nem lesz módja meghallgatni a közönségnek!

Rajnai Martin fiatal dirigens már most kiemelkedi pályatársai közül, melyet igazol, hogy 2018-ban Junior Prima Díjjal is kitüntették. Diplomahangversenyén, június 16-án a Zeneakadémián a Pannon Filharmonikusokat vezényli, mely során Bartók Béla és Liszt Ferenc egy-egy műve mellett Beethoven III. Esz-dúr, (Eroica) szimfóniája került be a műsorba.

A 2020-as Beethoven év programjainak sora természetesen itt nem ér véget, azonban, hogy milyen művekkel készül még a Pannon Filharmonikusok, arra csak tavasszal, az új évad műsorának megjelenésekor derül fény.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky