3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2019. december 10.

A Galantis megtáncoltatta Dolly Partont

Copyright:

Vadonatúj slágerrel jelentkezett az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Galantis! Ezúttal Dolly Partonnal és Mr. Probzal közösen szolgáltatják a fülbemászó dallamokat.

Christian Karlsson és Linus Eklöw párosa pedig legújabb stúdiólemezüket is bejelentették, ami „Chruch” címmel jelenik meg 2020-ban.

„Fontos számunkra, hogy a zenénknek mondanivalója is legyen” - mondta a zenekar, akik ismét egy mély szövegű dallal kápráztatják el a közönséget. „Közelgő lemezünk címe sem feltétlenül egy építményre vagy konkrét vallásra utal, inkább emberekre, akik egy jobb emberiség reményében közösséget alkotnak.”

A dalban a legendás, nyolcszoros Grammy-díjas Dolly Parton is közreműködött. „Éppen telefonon beszéltem Christiannal a „Faith” című dalról, majd említette készülő albumukat is, ami a „Church” címet viseli…Tudtam, hogy jó helyen vagyok” - mesélte a country- és pop-énekesnő.

Az új trackben Mr. Probz énekes-zeneszerző is közreműködik, ezzel még lenyűgözőbbe téve a kollaborációt. A holland előadóhoz olyan nagyszerű dalok köthetők, mint a „Waves” vagy a „Nothing Really Matters”.

Pörgős év áll a Galantis mögött, „Bones” című megaslágerük levakarhatatlan a slágerlistákról, a klubok folyamatosan pörgetik számaikat, a „No Money” pedig többszázmilliós streamet generált a zenei digitális platformokon.

A dalhoz egy jó hangulatú, zseniális táncokkal fűszerezett videóklip is készült.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Seguir

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Seguir

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Seguir

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Seguir

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky