3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2020

2019. november 19.

A Dalfutár szállítja a Sziget himnuszát

Copyright:

2019. november 18-án indult Hajós András, a legnagyobb videómegosztón nagy sikerre futó, Dalfutár című műsorának harmadik évada, mely ezúttal a 2020-as Sziget himnuszának megírása körül forog.

“Kevés jobb dolog van a magyar Youtube-on, mint Hajós András műsora” – írta nemrég a kritika a Dalfutár című, a zenei alkotófolyamatot izgalmas módon bemutató műsorról, melynek harmadik évfolyamában nem kisebb feladatot kapnak az alkotók, mint a Sziget himnuszának megalkotása.

"Bár a Dalfutár valójában nem is a zenéről, hanem az emberi együttműködésről szól, a játék mégiscsak a dalszerzés körül forog” – mesélte Hajós. “Szeretjük, ha jó dalok születnek a műsorunkban, mert a popzene mértékegysége a sláger. A műsorban alkotó zenészek, szövegírók, producerek és énekesek számára nagy elismerés, hogy a Sziget minket választott. Nekem személyesen pedig fontos üzenet, hogy függetlenül, tv-k nélkül, az internetről is vezet út a Nagyszínpadra" – tette hozzá Hajós, aki elmondta, hogy ezzel a Sziget - a Samsung mellé - beállt a Dalfutár főtámogatójának.

A dalfutár alapkoncepciója, hogy négy alkotó - szövegíró, énekes, zeneszerző és producer -, egymásról nem tudva, egymástól független dolgoznak egy dalon, majd összejőve együtt finomítanak a produkción. Ezúttal négy csapat, 4x4 alkotó dolgozik majd egy-egy Sziget “dalon”, s mostantól - folyamatosan - januárig születik majd négy mű, melyek egyike lesz a 2020-as Sziget “dicsőítő éneke”, azaz himnusza.

“Hajós és Jeli András műsora rendkívül kreatív és izgalmas, nem beszélve arról, hogy nagyon népszerű a hazai zenerajongók körében, mi pedig szeretnénk egy jó himnuszt összehozni, és rendkívül fontosak számunkra a hazai zenerajongók, ezért nagyon örültünk a Dalfutár megkeresésének” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt sok kritika érte a Szigetet, hogy a külföldiek “eluralják” a fesztivált, azonban mostanra mindenki számára egyértelmű, hogy a Sziget úgy tud valódi nemzetközi fesztivál lenni Európában, hogy a magyarok adják a közönség több mint felét. “Ez 2019-ben 120 ezer magyar látogatót jelentett, ami nagyon komoly szám, ha belegondolunk, és ennek mi nagyon örülünk” – tette hozzá Kádár.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. augusztus 6.

2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit a Szabadság Szigete. Tovább

2021. május 9.

Sajnos 2021-ben sem lesz Sziget

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben. Tovább

2020. december 16.

Hogy tetszik lenni? Önkéntes program a magányos időseknek

A Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében az ünnepek alatt is folytatódik az a program, melyet a magányos idősek megsegítésére hívtak életre tavasszal, a pandémia kezdetekor. Tovább

2020. október 8.

Újabb nemzetközi elismerést kapott a Sziget

A nemzetközi IQ magazin legújabb, októberi számában összeállítást jelentetett meg arról a tizenkét, harminc év alatti szakemberről, akik várhatóan meghatározó szerepet töltenek majd be a nemzetközi koncert és zeneipar jövőjének alakításában. Az illusztris névsorban szerepel Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere is. Tovább

2020. szeptember 6.

A Sziget is kiáll az SZFE mellett

„A Sziget kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai mellett, egy alapvető érték megdönthetetlensége érdekében. Azért, hogy ne kelljen aggódni az önrendelkezés joga, ha úgy tetszik az autonómia sérthetetlensége miatt” – írják a fesztivál szervezői a Színművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky