3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2019. október 28.

Megjelent az Arizona új lemeze

Copyright:

Megérkezett az amerikai elektro-pop banda várva várt, második stúdióalbuma, az „Asylum”. Egy igazi pezsdítő anyag az alternatív-elektronikus zene kedvelői számára, tele érzelmekkel és felvillanyozó, vagy olykor szomorú, de mégis élénk dallamokkal.

A New Jersey-i trió bemutatkozó albuma, a „Gallery” hatalmas sikert aratott, jellegzetes stílusukat a második lemezükön is továbbviszik és kilenc elképesztő szerzeménnyel kápráztatják el a közönséget. Az albumpremierrel egyidőben debütált a zenekar „Problems” című dala is, amelyről a zenekar frontembere osztott meg részleteket.

„A „Problems” a kedvenc dalom az „Asylum” lemezen. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amiről szól, azaz, hogy fejlődünk, nem tudjuk igazán, merre is szeretnénk, hogy tartson az életünk, és ez így teljesen oké is. Bár a dalnak van egy sötét oldala, azáltal, hogy energikussá tettük, éreztetjük a hallgatókkal, hogy szeretnénk megünnepelni az életünkben történt változásokat. Reméljük, hogy a rajongóink érzik, hogy nincsenek egyedül, mikor tökéletlennek érzik magukat, hiszen mind így érzünk” – mondta a Zachary Hannah.

Az A R I Z O N A különlegesen vegyíti a pop elemeit az elektróval, és némi retro-inspirálta hangzással emeli teljesen új szintre, ezzel ejtve rabul a hallgatókat. A tehetséges srácok a Berklee Egyetemen ismerkedtek meg, majd hamarosan közös dalokat kezdtek írni, és már az első néhány szerzeményük milliós streamelési számokat hozott, így nem volt kérdéses a folytatás, amiről bátran állíthatjuk, hogy nagyon megérte!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Continuer

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Continuer

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Continuer

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Continuer

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky